Auguszt Bárió: Pentimento

Én ott éltem, hol hangos szerelmespárok csöndesen elhagyták egymást,
S én a sírás éjjelén ott esküdtem haragot, hol az élet szeretete az ajkamhoz ért.

Én ott éltem, hol a senki hős volt s csak a hazugság sarkantyúzta a bolygót,
És a csillogó szemek roppant magányát, a város mélyén, szétmálló falakra írták.

Én ott éltem, hol a végtelen porszemmé aljasult s a némaságban névtelen
Kőarcok mozdulatlan tűrték, hogy szép szívemet makacsul dobozba zárjam.

Én veled éltem, gyönyörű kedves, semmiért, mohón, igazgyöngy a földnek.
Én veled éltem, mint hazug, mint bátor, mint lelkekre feszített öngyilkos mámor.

Álom a valóság, koldus az idő.
A napról álmodom - ragyogjon!
S közben zuhogjon az eső.