Valszeg abban a páncélban nem is nagyon tudtak szépen koreografált vagdalkozásokat véghezvinni, ezért valszeg szúrásra meg csonkolásra használhatták. A kardokat is, sok esetben.
Néhány jicu iskolában a mai napig van néhány formagyakorlat, amit teljes páncélzatban hajtanak végre (ráadásul ezek fele mint kumite szerepel). Láttam jónéhányat. Két dolog tűnt fel:
1. A vágó/hasító mozgulatok többsége nem válban kerül végrehajtásra, hanemkönyökből. Ahogyan azt pár előadó és a budo-elmélet tanárom mesélte - totálisan más a mozgásrendszer, mint hagyományos japán viseletben.
2. Rohadtul fárasztó lehetett ez a fajta munka, ugyanis a formagyakorlatok minden esetben azzal érnek véget, hogy az ürge lehúzza a markolatról a kardot tartó ketet és tenyértővel rávág a kasirára vagy kabuto-gane-ra (típustól függően; magyrul ez ,,markolatgombot" jelentene), hogy szétnyiljanak a kézfej ujjai. Ez is arról tanúskodik, hogy görcsben állt a kezük a harc után. Ez is leginkább a rendkívül feszélyezett mozgásra utl (próbáljon valaki bokennel vállból és csípőből dolgozni, majd ugyan annyi ideig próbáljon könyökben és csuklóban dolgozni. Ég és föld.

Bár a páncélból való kihámazásra volt a japánoknak egy másik, igen elterjedt eszközük (az európai misericordia-tőrök keleti megfelelője), amit Nyugaton szinte nem ismernek, pedig általánosan ismert fegyver volt a szamurájok korában - a hacsivara.