Részlet a Széttört álmok című könyvből:

Egy fül- és szemtanú emlékei

A Syrius együttest először a ’60-as évek derekán hallottam élőben az Egyetemi Színpadon. Ez még a Táncdalfesztiválok előtt, a „Beates magyar úr” és a „Tranzisztori” előtti időben volt. Ha emlékeim nem csalnak, egy gimnáziumi osztálytársam hívott el a koncertre. Kb. ebben az időben jelent meg az Ifjúsági Magazinban egy bemutató írás a zenekarról. Ez felkeltette az érdeklődésemet a két szaxofonossal, orgonával felálló együttes iránt. Az angol-amerikai sikerlistákon futó számokat játszották. Ma már nem tudok feleleveníteni konkrét darabokat, de a Manfred Mann együttes Pretty Flamingója köztük volt.

A Táncdalfesztivál említett dalai számomra arra voltak jók, hogy elriasszanak a Syrius iránti további érdeklődésemtől. Nem voltam egyetlen banda elkötelezettje, mint annak idején sok kortársam. A beat zenekaroknak is olyan fanatikus közönségük volt, mint akár a focicsapatoknak. Főleg olyan helyekre jártam, ahol nem kértek klubtagságit. Leginkább a Bajtala-trió, az Atlas, a Thomastic Máté Péterrel, a Liversing, a Sakk-Matt, vagy az akkorban már soul zenét előadó Kék Csillag együttes koncertjeire jártam. Ez utóbbbiakhoz be-beszállt a koncert első felében egy akkoriban 13-14 éves kislány. Aretha Franklin vagy Julie Driscoll számokat énekelt és Katona Klárinak hívták. Ez a Bem rakparton volt.

Nyaranta a Budai Ifjúsági Park fölötti sétányról néztem, hallgattam a zenekarokat. De a hétvégeken be is mentünk a haverokkal. Már, ha kedvünk volt inget, nyakkendőt venni és befésülni a hajunkat, hogy rövidnek látsszon. 

A Syrius átalakulásáról egy azóta elhunyt barátomtól, Artner Miklóstól hallottam. Ő a szomszédjukban lévő Csanádi utcai pinceklubban ismerkedett meg a zenészekkel. Ebbe a kicsiny klubba sajnos nem jutottam el. Éppen „hazafias kötelességemnek” tettem eleget, magyarán sorkatonai szolgálatomat töltöttem. Először egy hétközi eltávozás alkalmával volt szerencsém hallani az „új” Syriust. A Belvárosban, az Építők SC Alpári Gyula utcai klubjában játszottak. Az a XIX. század végi, Milleneum korabeli épület már nem létezik. Lebontották és ma már egy bank áll a helyén. Megjegyzem, ez a klub nem tévesztendő össze a Petőfi Sándor utcai Építők Klubjával, ahol rendszeresen jazz-esteket rendeztek.

A buli lenyűgözött, csak a korábbi, Kisstadionbeli Traffic koncerthez tudtam hasonlítani. Ez 1970 májusában lehetett.

Legközelebb ősszel, a Ganz-MÁVAG kultúrházban voltam. Vasárnaponként játszottak a Bajtala-trióval közösen egészen Ausztráliába történő elutazásukig. Ezek a bulik is egy életre szóló élményt nyújtottak. Az este folyamán öt menet volt. Valamelyik csapat kezdett, követte a másik és a harmadik menetben mind a nyolc muzsikus színpadon állt. A két dob mögött Veszelinov András és Csáky Béla, a két basszusgitáros Jackie és Bögöly (Lakatos Béla). Ők énekeltek is, akárcsak a zongorista Bajtala János. Az orgonánál Pataki László ült, Baronits Zsolt és Ráduly Mihály szaxofonoztak. Utóbbi fuvolázott is. Az itteni repertoárból emlékszem a magyarul előadott Széttört álmok szvitre, amit korábban eljátszottak a Magyar Rádió 6-os stúdiójában is. (Ausztráliából való visszaérkezésük után legjobb emlékeim szerint már soha nem adták elő ezt a darabot.) A közös menetben rendkívüli volt a három énekes, akiknek külön-külön is nagyon szerettem a hangját. És a csoda az volt, hogy nem volt gitáros a színpadon!