Rónay György

A SZFINKSZ

Évezredek óta őrzi a szikla királyfej
a néma titkot, oroszlánkarmait
belevája a sűrű, sárga homokba.
Síma, mértani arcán
múló hadseregek lövedékei vájtak
sebhelyeket s az idő
vésett árkokat.
                        Állt s hallgatta a roppant
kősátrak mélyén a zsugorodó múmia-holtak
állkapcsát, ahogy őrlik minden századik évben
fél miliméternyit mozdulva a szikkadt
búzaszemet: hallgatva merev kő-
füllel az évek, pergő lisztjét s karmai közt, ha
számum fújt, a csikorgó púposodó
homokot.
                       Hova nézett
pillátlan nagy kőszeme?
                                      Eltűnt lassan oroszlán-
karma oroszlán-teste: csak ennyi maradt: egy
néma talányos fő, egy arc a halál
kapujában.
                                    A Szfinksz.
                                                     A múló
nemzedékek fölött a Rejtély,
mely mit se rejt, a kőbefaragott Titok,
melynek titka, hogy semmi titka sincs.
Lapos kőhomlok, melyben nincs gondolat,
széles kőszáj, mely nincs mit mondjon,
s egy dermedt, szürke szikla-szempár
mely évezredek óta sehonnan
sehova bámul.





Elihu Vedder: The Questioner of the Sphinx (1863)