Athila Secundus Creative Commons License 2009.03.27 0 0 7518

sok mindennel egyetértek amit írtál/idéztél,

 

az europidokhoz,

ennek egy része rendben, ezzel nem lehet vitatkozni,

pl. én is írtam az Avarok topikban, hogy

az avarok között a mongolid-mongoloid arány: kb. 5-6 % (Molnár 2000. 7,3%, és Lipták és Vámos 1969. 4,3% adatai alapján)

 

Attila megjelenésére lehet magyarázat ázsai anyai vonal: mongoloid vagy kínai.

pl. Maotun kínai hercegnőt kapott feleségül.

 

az avarokat nézve

eredetükre vonatkozóan az egyik elmélet a heftalita, fehér hun.

 

Simokatta: Var és Hunn.

pl. László Gyula és írja, hogy ők azonosak a fehér hunokkal.

 

illetve Simokatta és Menander és a többi forrás is világosan leírja: az avarok hunok. (a nyelvükről már volt szó a hun tolmácsok kapcsán)

 

tehát nézzük a várhunokra a történetet:

 

350 táján egy újabb nagyméretű népmozgás indult meg Közép-Ázsiában, melyet nomád törzsek Toharisztánban való megjelenése idézett elő.

 

velük kapcsolatban, a kínai forrás: Vej su hiungnukat említ,

később érmét verettek, s érméiken, melyeken a görögből kifejlesztett ún. baktriai írást használták, az OIONO név szerepel, mely egy hjóno hangalakot ad vissza.

 

Ugyanezeket a nomádokat, mikor később Indiába betörtek, a szanszkrit források húna néven emlegetik.

 

egy másik kínai forrás a 350-es nomád betörés résztvevőit hua névvel illeti, mely kínai átírásban egy korabeli uar alakot ad vissza. Végül 456-tól a Heftal nevű dinasztia kerül hatalomra, amely után heftalitáknak nevezik Toharisztán lakóit egészen 557-ig, mikor is a türkök megdöntötték a heftaliták birodalmát.

 

a nyugati források alapján:

 

Procopius:

"az eftalitak, vagy más néven fehér hunok, a hunok közé tartoznak tényszerűen és névükben is, bár nem élnek az általunk ismert hunok közelében, hanem Perzsiánál.

ők az egyetlenek a hunok között akiknek fehér a bőre..."

 

László Gyula megállapítása szerint, hogy a honfoglaló magyarság nagy részben antropológiailag az avarsághoz hasonlít és, hogy a mai magyar nép egy jelentős része a kései avarok leszármazottja.

 

tehát vszínű hogy a hunok két típusból tevődtek össze, egy sötétebb bőrű, többé kevésbé ázsiai mongoloid (ugor és szamojéd) és fehérebb europidokból (ez utóbbit neveztem szkíta-ősmagyarnak), összességében: uráliak.

 

ez meg is felel a genetikai adatoknak,

mert a finnugor és manysikon kívül,

a hiungnu nekropolis egy nagyobb családjának 3 férfi tagjának Y-DNA leszármazási vonala teljesen megegyezik a magyarok között fellelhető leggyakoribb típussal (ezt 1 manysinál is kimutatták).

ez viszont európai R1a1 vonal, ami az europid szkítákra volt jellemző.

illetva a női vonalak között is volt kb egy 20%-os európai arány. 

 

a különböző törzsek között persze voltak különbségek, ahogy vannak ma is az uráli népek között nyugattól keletig.

 

nemrég olvastam egy jó angol tanulmányt Mongólia és Szibéria ősi nomádjairól,

majd ebből is bemutatok egy-két gondolatot, ami pont kapcsolódik az általad idézettekhez is.