Athila Secundus
2009.03.23
|
|
0 0
120
|
igen,
illetve pont ez a keresztelő templom, amit most találtak a források alapján,
is bizonyíték lehet, és a kutatók 840 utánra tették az építését, azaz ekkor már a magyarok voltak a KM keleti előterében, és kalandozó csapataik már megjelentek az Al-Duna vidékén, tehát az a találkozás, amire te is utalsz, szinte bizonyosan bekövetkezett.
illetve László Gyula is utalt erre, hogy azokat a területeket, ahol avar temetők (azaz lakosság) voltak a honfoglalás idejében, azokat a magyarok kikerülték, nem telepedtek rájuk, hanem csak köréjük. |
Előzmény: zabfaló (119)
|
|