lükepék Creative Commons License 2009.03.20 0 0 904
A város [Sopron] környéki hegyekben akkor [1880 körül] a gyertyán és a tölgy volt az uralkodó fafaj. Egyiknek az állománya sem volt jó, a fákat hagyományosan már 15-20 éves korukban kivágták tűzifának. Ezt meg is tehették, hiszen a más célra szükséges faanyagot, az oszlopfát, a bútorfát, az épületfát ontották a Kárpátok, ugyanis Trianon előtt Magyarország Európa legnagyobb faexportőre volt.
Az említett rossz sarjerdőknek a helyére telepített Muck fenyőt. Működésének kezdete összeesik azzal a rohamos gazdasági és társadalmi fejlődést mutató időszakkal, amely ráébresztette az embereket arra, hogy a természet által biztosított nyersanyagok egyszeri kihasználásával nem elégedhet meg, olyan anyagok is, mint a fa, kifogyhatnak, erdeink is kimerülhetnek. Sürgető tehát az átállás a fenntartható erdőgazdálkodásra, a célszerű fatermesztésre.
Az 1879. évi XXXI. erdőtörvény gátat vet az elszaporodó erdőirtásoknak, biztosítja a célszerűség határai között az erdő fenntartását, elősegíti a kopár-, és futóhomok-fásításokat, megindítja a korszerű üzemtervezést.
1886-ban készíti el Muck Endre a soproni erdők első üzemtervét, a rendszeres erdőgazdálkodás alapját. A fenyvesítés határokon túli divatjának meggyőződéssel vált követőjévé. A Soproni-hegységet eredetileg lombos erdő borította. Már 1881-ben a Várhelyen és a Kecske-patak mentén ültetett - főleg - erdei- és lucfenyőt, de azért a lombcsemeték kiültetését sem hanyagolta el.
Arányok érzékeltetésére például 1910-ben: 229 ezer luc csemetét, 94 ezer erdei- illetve feketefenyő csemetét, 6 ezer db jegenyefenyőt ültettek el. 80 kg jegenyefenyőmagot vetettek el, és 165 ezer db lombcsemetét ültettek.
Az alacsony vágásfordulót 40, majd 60 évre emelte, s kerülte a nagy vágásterületek kialakítását. A sarjerdőket szálerdő váltotta fel.

Az erdő rossz állapota miatt a rossz sarjerdők helyére telepített Muck fenyőt. Akkor még nem azért, hogy előkészítse a terepet egy majdani egészséges, "felnőttkoráig" élő tölgy- és bükkállománynak.
De a fenyőket Muck terveivel ellentétben 1930-1950 között nem vágták ki. Ugyanis az akkori döntéshozók a trianoni ország- és erdőcsonkulás miatt már nem előerdőként tekintettek a fenyvesekre, hanem önmagukért, fájukért akarták hasznosítani őket. Ha nem így, hanem Muck elképzelésének szellemében döntenek, ma már 50-60 éves tölgy- és bükkállománya lenne a Soproni-hegységnek.

forrás: http://www.erdeszetilapok.hu/index.php?page=view&id=258