Igen, erről én is regéket tudnék mesélni.
Az előző kuttyunk 17 évesen költözött az örök vadászmezőkre. Egyébként makk egészséges volt, az utolsó két év gyötörte betegséggel.
A füle begyulladt, a bűzmirigye begyulladt. A fülét műteni nem vállalták, de a bűzmirigyét kiszedték 15 éves korában, mert egy hatalmas daganat (igaz, jóindulatú) nőtt a végbelén. A műtétet remekül sikerült - bár három napig (!) a széklete spontán folyt. Éjjel- és nappal alvás nélkül voltam mellette, mert állandóan tisztogatni kellet. Aztán szépen gyógyult. Epilepsziás is lett és a két év alatt kétszer volt agyvérzése.
Az elsőnél Azt hittük vége, lábraállni, enni, inni nem tudott. Én el akartam altatni, de a fiam kiharcolta, hogy adjunk neki esélyt, mert a doki szerint háromesélyes volt a dolog. Vagy kiheveri, vagy belepusztul, vagy maradandóan lebénul.
Szteroidot kapott, meg infúziót. Egy hétig forgattuk, aztán elkezdett spontán inni és enni. A második héten már saját lábán tudott kimenni egészségügyi sétára. Hallatlan, ledöbbentő akaratereje volt és élni akarása. Inni pl. nem volt hajlandó kézből, addig kúszott-mászott erőlködött, míg a rendes helyén levő itatótáljához nem ért és csak ott ivott.
Egy évig rendben volt, tényleg jókedvű volt és jóétvágyú és a sétákat élvezte, bár csak pórázon tudott jönni, mert a fülgyulladása miatt már rosszul hallott.
Egy év után jött a második agyvérzése. Akkor a szteroid injekció után két órával (!!!) már felállt és mentünk ki az egészségügyi sétára. (Merthogy a szteroidban vízhajtó is van.) Hihetetlenül élvezte az életének utolsó tavaszi napjait. Sétáltunk a napon, barátságos volt kutyákkal, élvezte ha az emberek dícsérték, mert szép kutya volt. Olyankor megállt előttük és csak csóválta a farkát.
Aztán egy vasárnap délelőtt jött az epilepszia. Három órán át nem jött ki belőle. Kórházba vittük, két napig élt még, de csak percekre tért magához.
Akkor azt monduk, tényleg itt a vég és nem hagytuk tovább szenvedni...
Két kép róla fénykorából és a második agyvérzése utánról: