Nicsak! Pár napig nem járok erre, rögtön egymást érik a történések. Hogy mik nem vannak!:) Ahogy olvasom az írásaidat egymás után egyre inkább az az érzésem, hogy ez az örökbefogadás kb. az első percben eldőlt. Na jó, lehet, hogy csak a másodikban. Legalábbis a négylábú benne lenne. A kutyás környékről csak annyit, hogy minden kutya ugat, viszont a legtöbb gazdi csak a szomszédét hallja. Nálunk is minden háznál van kutya. Mégis első évben, amikor ideköltöztünk a szomszédok nyivákolását hallgattam állandóan, hogy ugat a kutyánk. A szomszédasszony még fel is jelentett miatta. Meg azért is, mert a macskánk átment az ő kertjébe. Jeleztem neki, hogy ha megtanítaná a kutyát beszélni, gondoskodnék róla, hogy soha többet meg ne próbáljon ugatni. Kicsit furán lesett rám. Aztán az egyik szomszédasszony kapott valahonnan egy kutyust. Amikor a gazdi elment dolgozni szegény kutyus egész nap üvöltötte, hogy: anyúúúúú, anyúúúúúú! Úgy sajnáltuk szegényt. Egyszer mondom a gazdinak, hogy szegény jószág egész nap őt hívja haza. Nem fogjátok elhinni mit csinált. Agyonütötték szegény kutyust. Ezt végképp nem akartam. Meg se fordult a fejemben, hogy ilyen lehet tenni. Engem nem a vonítás zavart, csak sajnáltam a kutyit.