gazo2 Creative Commons License 2009.03.17 0 0 130
Kedves Levelezőtársam!

Úgy tűnik, hogy nincs lényegi nézetkülönbség közöttünk, ha mindketten jónak tartjuk Baja bekapcsolását a szárnyashajó járatba. Talán nem ugyanazt a honlapot néztük. Én a mahartpassnave.hu-ban a "Program szárnyashajók" között találtam meg a bajai járatot. Szerintem a hajózásban laikus emberek nagy részét nem zavarja, ha valahol szerepel a menetrendi hajójárat megnevezés. Én észre sem vettem, pedig hajdan kajakkal rengeteget jártam a Dunát. (Sajnos rég volt, nem tavaly.)

Szerepel a teljes program: indulás a pesti Vigadó térről 8 órakor, érkezés 10.30 körül Bajára. Lovaskocsi, szerb templom látogatása, városnézés, ebéd a Sobri Halászcsárdában, Élet a Dunán kiállítás megtekintése a múzeumban. Felnőtt jegy: 14.990.- ft, gyerekjegy (2-14 évesig) 7.490.- Ft. 2 év alatti gyermeknek a teljes program ingyenes. (Gondolom ebédet is kap, vagy ha a halászlé még erős neki, hozhat az édesanyja cumisüveget.) A visszaút: Bajáról indul a hajó 16.30-kor, Pestre érkezik 19 órakor.

Maga a "koporsószökevény" megjelölés engem nem zavar. Tisztában vagyok ugyanis, hogy az emberi élet véges, és belenyugszom, hogy én már a másik végén vagyok. Ennek ellenére talán jobb lenne, ha a szakzsargon nem a "koporsószökevény" megjelölést alkamazná. (Tudnék egy-két tippet adni, de talán most mellőzöm.) Végződjön kissé vidámabban ez a bejegyzés! Elmondok egy ideillő igaz történetet:

Valahányadik Lajos francia királyról - most nem nézek utána, talán a Napkirályról - köztudott volt, hogy nagyon félt a haláltól. Az egyik vasárnapi misét a következő textussal kezdte az abbé: "Minden ember halandó", majd látva, hogy a királyt ájulás környékezi, így helyesbítette az igét: Bizony, Felség, majdnem minden ember halandó. Erre a meglepő kijelentésre viszont a hívek megrökönyödését kellett tapasztalnia. Legott megadta a magyarázatot: Mert tudjuk, hogy Illés próféta élve, tüzes szekéren vitetett fel a mennyekbe. Így aztán valahányadik Lajos király is, meg a hívek is megnyugodtak.

Tisztelettel:
Gál Zoltán