Én is feliratkozom a kíváncsiak közé azzal együtt, hogy számomra nem is kérdéses: minden ilyen, vagy ehhez hasonlítható nagy egyéniségnél van a földi porhüvely meg a hétköznapi élet viszontagságainak való kiszolgáltatottság (az ő esetükben éppen mert szeretnének ezeken túllépni - ami rendszerint csak a műveikben sikerül - jóval szembeötlőbb, mint másoknál, meg aztán az irigyeik is sokan szoktak lenni), másfelől vannak az alkotásaik, amelyek örök értékét képviselnek.

Ifjú szivekben élek s mindig tovább,
Hiába törnek életemre
Vén huncutok és gonosz ostobák,
Mert életem millió gyökerű.

Szent lázadások, vágyak s ifju hitek
Örökös urának maradni:
Nem adatik meg ez mindenkinek,
Csak aki véres, igaz életű.

Igen, én élni s hóditani fogok
Egy fájdalmas, nagy élet jussán,
Nem ér föl már szitkozódás, piszok:
Lyányok s ifjak szívei védenek.

Örök virágzás sorsa már az enyém,
Hiába törnek életemre,
Szent, mint szent sír s mint koporsó, kemény,
De virágzás, de Élet és örök.

Ezt ugyan Ady Endre írta, de írhatta volna József Attila is, mert rá is ugyanígy érvényes!