Erik Lindegren

AZ ÚTTALAN EMBER

(részlet)

XXII

miként egy kút a szoba csendesen megtelik
    álmaiddal
rejtett kezekben az éj csírája nő hatalmasan

biztonságban alusznak szívednél a porladás levelei
és a tavasz jégcsillogása megtörik homlokod
    prizmáján

elolvad és gyökereidet megnedvesíti napsugarad
    fényében
és bőröd a vakírás magasztaló éneke

engedékeny elégtétel a nap durva emlékeiért
de a hullámverésben küszködő betér

a fatörzsek során az éj megálmodott erdejébe
s meglátja álmodat zsenge-zöld virágszálak
    emlékművét

és az idő cseppjeit az elmúlt nap ölén
s az illattalan szélben be-becsapódik a rózsaablak

és a jégtelen kék tenger repdes miként a zászló
s lehunyt szemed csillogja át az éjszakát.

Thinsz Géza fordítása


^{SZÉDÍTŐ TÁJ}

^{Tizenegy svéd költő
Európa Könyvkiadó, 1974}