barka
2009.03.11
|
|
0 0
385
|
Nyomul és nyomul feltartóztathatatlanul, a demokratikus köntösbe bújtatott román diktatúra és sovinizmus... hogy szakadna meg bennük az ütő... :(
"Célegyenesben az igazgatók leváltása tása2009-3-10 19:39
Bár nagyon sok procedurális hibával került napirendre, a Szenátus plénuma hétfő este elfogadta azt a törvénymódosítási javaslatot, amelynek nyomán egyes intézményvezetők könnyebben leválthatók, a politikai akarat függvényében. A módosítás értelmében az intézmények vezetői ezentúl nem köztisztviselők lesznek, hanem politikai alapon nevezik ki, és ugyanígy le is válthatják őket, miközben ugyanazon intézmények igazgatóhelyettesei továbbra is köztisztviselők maradnak. A törvény vitáján Cseke Attila frakciótitkár az eljárási hiányosságokra, a szabályzat többszörös megszegésére is felhívta a felsőház tagjainak figyelmét. – A nem politikai tisztséget betöltő prefektus által koordinált intézmények vezetői politikusok lesznek, helyetteseik nem politikusok, mint ahogyan azok az igazgatók sem, akik a minisztériumokból majd irányítják az intézményeket. Ez pedig csak zűrzavarhoz vezethet – mondta a szenátor, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy épp azoknak az intézményeknek az élén lesznek politikusok, amelyeket a decentralizáció szellemében át kellett volna sorolni a helyi vagy megyei tanács igazgatása alá. A jogszabály-módosítást várhatóan hasonló gyorsasággal tűzik a Képviselőház napirendjére is."
Forrás: Paprika Rádió, M.É./RMDSZ-tájékoztató
|
|