:-)))

"FEBRUÁR

Ez az a hónap,amiről nem tudni,mikor lett,mikor vette át a havat a jeget vagy a sarat,a meleg szobát és az utcai didergést,az olvadást és a folyók hánykolódását,az istállókat,és az ólakat és az odvakat,a kertet...ahol látszólag nem történik semmi..."
"Méteres hó vastag takarója alatt alszik a föld.A havon ujjnyi jégkéreg-a múltkori havas eső maradéka-,és ezen az azóta hullott hó vadul nyargalászik ide-oda a szél szeszélye szerint.
A föld csonttá fagyva,de ebben a fagyos ágyban mit sem tudva a hóról,hidegről...,öntudatlan álomban alszik az élet...Egyszer magában a magban,egyszer pedig a földben.
Ha azután eljön a tavasz,felszakad a fagy,omlik a föld,beszivárog a víz és a meleg.Megmozdul a csíra,és a nap felé kinyújtja karját millió élet.
Az egyikből virág lesz,a másikból fű...
Az idő azonban még a Tél kedvéért sem áll meg,és a nap február vége táján rendszerint elsepri a havat,és kitakarítja a határt az érkező tavasz fogadására.
Ez idő tájban...néha éles viták vannak a Tél és a Tavasz között.A Tavasz itt van már,de a Tél még nem akar menni.A nap a Tavasznak ad igazat,a hold a Télnek,és a vége az,hogy nappal a Tavasz az úr,éjjel pedig a Tél...,a föld felületének...felső kérge átmelegszik,sáros lesz a kiolvadt fagytól,és szétlapul,éjjel pedig újra megfagy,és ezt a kétujjnyi vastag kérget a hideg összehúzza...fagynak és olvadásnak játéka..."
"...az öregedő tél önmagáról dúdol jeges nótákat a fenyőnek,lent a völgyekben megpuhul a szél hordta avar,és a mezőkön bogarászó varjak felnéznek a felhőkre,hogy valahonnan délről nem hoztak-e valami üzenetet.
Mert ilyenkor már van valami a levegőben,amitől elcsendesedik a fák orgonája,figyelve kihúzzák magukat az öreg bükkök,és a som rügyeit is úgy csiklandozza valami belülről,hogy már alig férnek a bőrükbe...
Hideg van még ilyenkor,s a hidegnek nincs más színe,csak a fehér.Utána jön a sárga,a kék,a lila,a rózsaszín...égőpiros...De ez messze van még.Az erdő,a nap most még nem tud kis cselédeinek sem színt,sem illatot adni.
De nem is kell.A természet éledése lassú és lágy,mint a simogató anyai kéz.Nem melegedik fel egyszerre,mert ez elpusztítana mindent,hiszen a fák magukban hordják még a téli dermedést,az állatok magukon a téli bundát,melyet-ha hirtelen melegedne fel az idő-nem vehetnek le és tehetnek molyzsákba,mint az emberek.
Rendre,rendre,sorjában!
A fehér szín után jön a sárga:a hóvirág után...a sombokrok sárga csokrai...
És ha felsüt a nap,az öreg erdő mélyén,mintha a tavasz orgonája szólalna meg,búgni kezd az első vándor,távoli tájak fészekrakó üzenetét hirdetve:búgni kezd a vadgalamb.
Lágy ez a hang,nem kiált,nem harsog,nem rikolt,csak szétfolyik,mint a sóhajtás,és meghallja mindenki...
A napsütötte erdő felett reszketni kezd a levegő,melynek érintésétől elindulnak a nedvek a fákban,és az alvó rügyek duzzadtak lesznek,mint az élet ígérete..."
"...Ma még hó és jég alatt alusznak a csírák.Fölöttük szilaj szélnótára kopogózik a Tél,és a millió csíra névtelen álmában ott szunnyad a vágy,az élet..."
"Van,amelyik gyökérben őrzi életét,és van amelyik magjában,s van,amelyik-az ember sosem tudja-mindkettőben...teremnek és elmúlnak,hogy megújuljanak."
Fekete István-novella részletek
:-)))