szaisztok!
Kb 1 hónapja új akváriumot vásároltunk. Eddig kb 10 literes volt az akvárium 2 db aranyhallal. Nagyon jól elvoltak, de nagyobbat szerettünk volna. Csináltattunk egy kb 30-35 literes akváriumot. Vettünk bele még 3 halat, tehát lett összesen 5 db. Eleinte tök jól elvoltak, aztán szépen sorban kezdtek elpusztulni, csak azt nem tudom miért. Pedig semmin nem változtattunk, ugyanúgy csináltunk mindent mint eddig, van nekik levegőztető is (amit egy kcisit magasabbra állítottunk azóta) és most már csak 1 db hal maradt, ami azóta folyamatosan lent van az akvárium alján és szinte meg sem mozdul. Vegyesen voltak benne aranyhalak, volt fekete, és tarka halunk, nagyon szép piros sapkás. Mindegyik vígan uszkált aztán meg egyszer csak elpusztultak, úszkáltak halva az akvárium tetején?
egyszerűen nem értem miért, nincs ötletetek?
Most arra gondoltam veszek bele újabbat hátha nem lesz vele gond, de arra is gondoltam veszek mellé pradicsom halat(így mondták a boltba) hátha az megmarad.
Ja és a régi akváriumban a halaink már majdnem 2 éve megvoltak, és most az egyik már nincs is a másik amelyik megmaradt most magányosan egyedül van, de nem tudom merjek-e mellé venni?
Előre is köszi!