CSV93 Creative Commons License 2009.02.06 0 0 5686
 Sziasztok! Viktor vagyok, 16 éves.

Kb. 3 évvel ezelőtt kezdtem el szándékosan be-bepisilgetni.

Egyik legjobb barátom osztálytársam, sőt padtársam is egyben.

A dolog nálam úgy kezdődött, hogy testnevelés óra előtt már késésben voltam, sietve kellett átöltöznöm, nem akartam büntetésből plusz 1000 métert futni. Nagyon kellett pisilnem, kutyafuttában könnyítettem magamon, majd a befejezést teljesen meg sem várva gyorsan eltettem a csövet, és szaladtam a sorakozóra. Mondanom sem kell, hogy a kék tornagatyámon elöl hirtelen milyen folt lett. Nagyon szégyelltem magam, húztam-nyúztam a trikómat, hogy minél többet takarjon. A barátomon kívül szerencsére senki nem is vette észre, vagy legalábbis nem árulták el nekem.

A futás és egy kis gimnasztika után a szertárba mentünk súlyzót emelgetni, ahol a barátommal kettesben maradtunk. Én még akkor is pironkodtam, mire ő megnyugtatott, hogy ő már évek óta csinálja torna órán is és azon kívül is. Addig nem is sejtettem, hogy azért szereti a hosszú trikókat. Akkor tudatosult bennem, hogy egy másokon látott pisifolt engem is bepisilésre késztet. Iskola után mindig én érek haza először, így volt lehetőségem kipróbálni először egyedül, milyen érzés is ez valójában. Mindig keveset engedtem be, otthon gyorsan a villanykályha elé tettem, percek alatt meg is száradt. Később már együtt csináltuk a barátommal, olykor a suliba az unalmasabb órákon is. Mások előtt még soha nem buktunk le. Az utóbbi időben egyre többet fantáziálunk arról, milyen hatást gyakorolna ránk egy-egy bepisilős lány látványa. Én tutibiztos begerjednék, magamhoz nyúlnék, és másodpercek alatt el is élveznék. Arra még nem gondoltam, hogy fényképet is készítsek az esetről. Elsősorban bepisilős lányok érdekelnek, de fiúk is megoszthatják velem élményeiket. Az önkínzás, visszatartás nekem nem jött be, én inkább szándékosan szeretem „megnedvesíteni” magam. Nyáron kerékpározás közben vagyok a legbátrabb.