boy69 Creative Commons License 2009.02.02 0 0 5666
Nem akarok magyarázkodni, mert mint szokták mondani, aki magyarázkodik, az már gyanús. Egyszerűen válaszolok a kérdésedre. Nem vagyok fiúpárti, a lányokhoz vonzódom, ennek ellenére lányok előtt igen ritkán szoktam bepisilni. Talán azért, mert még kevésszer keveredtem olyan szituáció közelébe. Pár évvel ezelőtt a soltvadkerti sörfesztiválon az éjszakai koncertkor már nagyon kellett. A mellettem álló két lány már keresztbe font lábbal szorította. Szemem sarkából figyeltem őket, majd miután elengedték magukat, én sem haboztam, apránként szinte mindent beeresztettem. A csorgás hangjára össze is néztünk. A pólóm csak addig takart, amíg az is át nem ázott. Csak egy pillanatra pirultam bele, aztán elnevettük magunkat. Nyár volt, meleg volt, rövidnadrágom a derekamig pisis, hiszen a farkam csak úgy ágaskodott. Próbáltam a lányokhoz minél közelebb helyezkedni, lehet, hogy bátortalan vagyok, de nem mertem kezdeményezni. Ekkor az egyikük megérintette ágaskodó szerszámomat, abban a pillanatban el is élveztem. Utána együtt fürödtünk a tóban, beszélgettünk még egy darabig. Többször nem is találkoztunk.

Valóban izgató látvány egy tartogatós, majdnem bepisilős, illetve bepisilős lány. Ha ilyet látnék, máskor is megtenném, lányok előtt is.

A barátaim előtt más a helyzet, ott bátrabb vagyok, és ráfogom arra, hogy a sok sör miatt van.

Legtöbbször azonban teljesen észrevétlen maradok, nekem csak addig kellemes, amíg nedves az alsógatyám és a nadrágom. Az már kevésbé jön be, ha tocsogok a pisiben, kivéve ha rögtön utána megfürödhetek..

Egyébként az egyik legjobb barátomról a közelmúltban derült ki, hogy a fiúkat szereti. Ha érdekel valakit, leírom, hogyan reagáltam rá.

Előzmény: un uomo onesto (5665)