Ánizs, drágám, hová lesz a séta?

A legtöbb ember nem gazdag, de léha,

idegenlégiós kabátban fut, robog,

úgy gondolom, a látatlanba fog,

fagyott tagokkal próbál kulcsokat,

s amíg bejut, csupasz arcán lohad,

majd végleg elvész az a ritka eszme,

melyért tizen-, húsz, és a többi veszne;

 

Ánizs, na, mondd már, lesz-e, volt-e séta?

Ez itt a ház a hegyek között, s néha

bejut, eljut, csak elvetödik egy-egy,

amit behurcol, legkevésbé sem megy

a kárpit és a bútorzat színéhez,

lassan szilárdul zajjá, mit bevégez ­–

még nem tudom, de úgy tünik, feladtam

a türt idö préselte pillanatban.