Két dolog miatt nem megy ez nálam.
Ahol versenyeztem, ott a mai napig szerződésben vagyok, amely kötöttségekkel jár.
Maradtam, mert minden amit akartam, elérhettem náluk.
Mindent biztosítanak a mai napig, megbecsülnek, elismernek, de le is tettem az asztalra a tudásomat, ezért maradtam, mint már oktató, lőkiképző.
Ezt Mo-on nem kaptam volna meg, gondolom ez érthető.
( főleg mint civil, már)
Mo-on csak vadászokat oktathatok, fegyvert, lőszert, optikát tesztelhetek, ennyi engedmény van.
Nekem ez elég.
Nevem van Mo-on a szakmában, mint fegyveres, mint optikus, mint lőszeres,mint vizsgáztató és sorolhatnám.
Imádom a szakmám, nem érdekel a pénz, ez a hobbim is egyben, mi kell több !?

""Az általad minden szinten emlegetett vadásztársadalom is ízelítőt kaphatna, és felfoghatnák, a valódi lőkézséget általad.""

Ez megy elég rég, ha olvasod pld. a fegyver, vadász fórumokat, régen az újságokat, stb. a TAL megtalálható, ismert név.
Vadászokkal napi ismertségben vagyok, lőtéren oktatom Őket Mo-on és Ausztriában is egyaránt.

""Ottó, Laci, Karcsi,Gyula,""

A felsorolt nevek természetesen ismertek számomra, elismertek.
Többet kifelejtettél, de nem gond, mert volt akit pld. én irányítottam a pályára.

Hogy van-e értelme ennek Mo-on, ill. hogy érdemes -e ezt megörökíteni akár könyvben is ?
Szerintem igen, ha másként nem, memoárban, múltban a jövő nemzedékének.
Én már elég sok cikket írtam Mo-on, nem tudok többet átadni a vadásztársadalomnak, a többi tudásomat a lövészet terén, meg jelenleg is adom át, csak nem nálunk.
Mint köztudott (remélem) , a tudás egy részét át lehet adni, de nem mindent, mert különben vége az embernek.
Ha van olyan személy, akinek van született adottsága hozzá, azt lehet felfedezni, nyomni, erőltetni, bíztatni, stb.
Egy dolgot nem szabad soha.
Visszaélni és a fejére nőni a mesternek.
Ez a beszélgetés nagyon jó, csak ez a felülete még az egésznek.
Én azokat az embereket becsülöm, akik maguktól lesznek valakik, néznek, tanúlnak, kérdeznek, maguktól képesek a fejlődésre, és ami lényeg, hogy teszik a dolgukat.
Lőnek, nem sokat, de azt precízen.
Nekem megadatott az a szerencse, hogy több olyan fiatal vadász is meglátogat a szakmám miatt, akiknél látom, hogy van jó lőkészség, áldoznak a fegyverzetre, optikára, szerelékre, lőszerre ( nem kell sokat az alapokhoz), és úgy mennek el tőlem, hogy fel kell kötnöm a gatyámat, mert tudnak és ha nem figyelek, akkor megalázhatnak.
Ez a jó, az ilyen személyeket kell biztatni, már a szó és dicséret is elegendő lökés számukra.
Mindig mondom, hogy nyugodtan menjenek el a vadászversenyekre, nem fognak szégyenben maradni.
Aztán jöhet a többi.