Zimonyi Zita

Óda a férfihoz

 

Szentelt anyagból gyúrt teljesség képmása,

formát öltött végzés, föld szívdobbanása,

világot termő gondolat: testedről szól,

ember a mindenség bölcs akaratából:

belőled való vagyok! Legjobbik énem,

nálad marasztalt önmagam, másik felem,

csontodból keményedett asszonyi fogság,

tőled induló létem – szaladok hozzád,

szorítsd meg kezem, tárd ki titkaid termét:

érezzem erődet, az örök cselekvést:

a hitbe ágyazott, sóvárgott időtlent,

leheld lényembe az áhított végtelent!

 

Kutatom csodától kapott alakodat:

kettőnk térében varázsos vonzásodat,

feszes izomrostok őriző kődombját,

hasad sík partjának tengerhullámzását,

virágkehely-ívelésű szép törzsedet,

mellkasodon arcomból rakott fészkemet,

kemény lépteidet: utakat alkotva,

merész álmaidat: elmúlást riasztva, –

ölelj szeretve, boríts be, burkolj körbe,

gordonkahangod dallamával segítve,

szemed csillagának oltalom-fényével,

testeddel, lelkeddel, egész életeddel!

 

Vedd örömfolyóim ezüstös halait,

képzeteim fényes szárnyú madarait,

tetteim feléd terelt állatseregét,

édenkertem mesés maghozó termését:

ím lábaid előtt a virágos birtok,

mindenem, amit nyújtani képes vagyok,

neked, hatodik nap végső valósága,

Föld fellegvára, természet életfája,

alkotó – istenelméjű kívánalom,

bennem hű medredre találó forrásom,

neked, a te álmodból felébredt társad:

érettem, miattam létezzél – általam!