A következöket irhatnàm a "rovàs topikba" is (nem tudom Tissa ide néz-e?)

Forrai Sàndor: Küskaràcsonytol sülvester estig

"Amikor a magyarsàg kôrében is meghonosodott a latin betüs iràs, kb. 12 hangunkra nem volt betü. Ennek következtében a magyar nyelvet ezekkel a betükkel csak nehézkesen lehetett lejegyezni. Csaknem ezer évig kellett kinlodni helyesiràsunknak, mig végre rovàsiràsunk logikàjàhoz hasonloan - kialakukult a mai fonetikus helyesiràs. Jol tükrözik a nehézségeket a középkori rovàsiràsos ébédék latin betüs àtiràsai, valamint a régi naptàrak és kodexek azon szavai, amelykben a hiànyzo latin betüket probàltàk potolni valahogyan. Ez a mai szmnek egészen furcsa iràsképet erdményezett. Rovàsiràsos naptàrunkban példàul a következô néhàny szo éppen ugy szerepel, ahogyan ma is ejtjük ôket: püspök, gyümölcs, szent, asszony, Erzsébet, Egyed, Gyergy vagy György stb. Latinbetüs nyelvemlékeinkben pedig igy: pispek vagy pyspek és puespoec, gimilc, zent vagy scent, azzon vagy asson, Ersebet vagy Erzebeth, Eged, Georgh vagy Gorg, illetve Gerg stb. Régi csalàdneveink un. hagyomànyos iràsmodja sem valami elôkelö iràsmodot takar, csupàn nyelvünk küzdelmét a latin betükkel: a "ty" az 1483-bol valo un. nikolsburgi rovàs-àbécé àtiràsàban "thy" (az y-t i-nek kell olvasni) innen a Batthyàny csalàdnév iràsmodja, de irtàk tj-nek is. A zs=ss, az ü és ö=ew, ezért Dezsöfi is csak Desseffy-nek, Török csak Thewrewk-nek irhatta nevét.
Az erdélyi Telegdi Jànos 1598-ban irta meg a Rudimentàt, azaz rovàsiràsos tankönyvét azzal a céllal, hogy ujbol elterjessze a rovàsiràst, mert mint irja: egyedül ez alkalmas a magyar nyelv jegyzésére. (Muzsàk Közmüvelödési Kiado, 1985.)"