Tisztelt kritikus!

Először is köszönöm, hogy kezébe vette a könyvet. Ez nekünk fordítóknak az éltető erőt jelenti, erőt ahhoz, hogy folytassuk a munkát, legyenek bármilyenek a körülmények. De a szavaiból az derül ki, hogy valamilyen szinten kolléga, hiszen értő szavai ezt tükrözik. Másodsorban a kritikai észrevételeket is köszönöm. Mindig tanul az ember. A könyv alapos tanulmányozása során bizonyára az is szemet szúrt Önnek, hogy ez egy képekkel illusztrált mű, amelyet nem itthon nyomtak. Ebből két dolog következik:

a) a képjogok miatt eleve adott a terjedelem, s mint azt Ön is bizonyára tudja, a magyar fordítás mindig hosszabb (körülbelül 30 százalékkal), emiatt meg kell húzni a szöveget;

b) a fordító keze ugyancsak meg van kötve ebben az esetben, hiszen választania kell, melyik öklét is harapja: vagy igenis szolgai módon követi az angol szöveget, vagy kiéli nyelvi hajlamait, s szárnyal, de ilyenkor a tényanyag fele kimarad.

Mondandóm lényege: nosza, lehet próbálkozni!

Bizonyára az is szemet szúrt Önnek, hogy az angol változatban hemzsegnek a faktuális tévedések, amelyeket reményeim szerint az utolsó szálig kifésültem (összesen 94-et). Ha pedig az összegzésénél más formulát használtam volna, akkor a szövegdobozba egyszerűen nem fért volna el a szöveg = nem lehetett volna kiadni.

Utolsó gondolatként, köszönöm szépen, de a nyelvi leleményességemmel azt hiszem nincs semmi probléma. 12 éve dolgozom fordítóként, s az ország két legnagyobb és legnívósabb kiadója is igényt tart a munkámra (Osiris, Akadémiai). Ennek ellenére tényleg hálás vagyok a bíráló szavakért. Ha pedig van olyan gondolatom, amivel nem ért egyet, akár folytathatjuk is a levelezést.

Tisztelettel

a fordító