A "Lepkepatkók" című regény egyik fejezetének kezdő jelenetében szintén előfordulnak kreatív haszontalanságok:
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

"... A pártfogótiszt kinyitotta az útja végén ismét vízszintes helyzetűvé kanyarodott zsilipkabin elülső ajtaját, és kilépett rajta. A szabadságolt vezeklők óvatosan követték. Fényesen kivilágított csarnokba kerültek, melynek falán jókora térképek ismertették a Purgatórium különböző földfelszíni kijárataihoz vezető útvonalakat, és az egyes területek nevezetességeit, érdekességeit, az étkezési- és szálláslehetőségeket. Ajtó is volt szép számmal a csarnok falán, igen dekoratívan cikornyás feliratokkal. Némelyik felirat kissé zavarba ejtőnek tűnt az épp csak megérkezettek számára, például az, hogy „Agresszivélyeskedők”, „Anglikanniballonisták”, „Büszkérkedők!”, „Szerettenetteleníthetetlenek”, „Rondalírázók”, vagy az, hogy: „Mocsárláz megrendelés!”. Különben is az az érzésük támadt, hogy a belsőépítész, meg a dekoratőr nem vette igazán komolyan a teendőit. Minek lehetne tekinteni például azokat az egyébként kényelmesnek tervezett fotelokat, melyeket hátukkal kifelé erősítettek közvetlenül a falra, mint az átgondoltság bizonyos hiányának? Vagy a fejjel lefelé álló feliratokat? Mellesleg némelyik tükörírásos volt. „Vigyázat! Kifelé nyílik!” – hirdette az egyik tábla egy falikút fölött. Valamivel odébb néhány műkéz állt ki a falból, a legtöbb fityiszt mutogatott az arra járóknak, az egyik meg jól hátba vágta őket. Mellettük egy tábla: „Ruhatár a folyosó végén!” A csarnokból egyébként nem nyílt folyosó. Volt azonban egy tűzoltófecskendő, „Sugárveszély!” – felirattal, aminek lehetett némi alapja, mert ha elment előtte valaki, jól lespriccelte a sugárcső. A csarnok közepén embermagas kínai vázában két hatalmas, legalább három méteres, karvastagságú nyélen álló légycsapó meredezett, asztallap nagyságú, világoskék lapjukkal fölfelé, lassan széthajoltak, miközben egyre inkább magasodó hangú nyikorgást lehetett hallani, majd hirtelen összecsapódtak, de akkora csattanással, hogy belevisszhangzott a helyiség. Aztán ezt félpercenként megismételték. Egy másik mobilszobor az oldalsó fal mellett állt, hal formájú volt, gólyalábakkal. A légycsapók összecsapódásának félidejében mindig lehajolt a lábai előtt lévő, cirádásra formázott peremű porcelánkád vizébe, és bugyborékolt egyet! A másik oldalfalon hatalmas festmény lógott szépen faragott és aranyozott keretben, rajta csodaszép tájkép előterében két, spanyol nemzeti színekben pompázó jókora bolha, a levegőbe felugrás közben épp összeütközött. A kép aláírása: „¡Karrambolha!”. A szabadságolt vezeklők eleinte igencsak tanácstalanul nézelődtek, majd Amálka nagy óvatosan kinyitott egy ajtót, melyen a felirat azt hirdette, hogy „Nem kijárat!!!” Az ajtón jól működő zár volt, a kulcs is benne, de az ajtó mögött csak egy sima fal, „Na ugye?” – felirattal. Ettől a többiek is felbátorodtak. Menyhért például bekopogott azon az ajtón, amelyiken „Nővérszálló” feliratot látott, aztán ki is nyitotta. Mögötte hatalmas, az ajtókeretet egészen kitöltő akvárium volt beépítve, sok vízinövénnyel, kagylóval és apróhallal. Dundella megállt egy ételkiadó automata előtt, amely fölött „Fogyókúrás készítmények” szövegű tábla virított. Nem látott pénzbedobó nyílást, ezért megnyomta az oldalt lévő gombot. Súlyos konzervdoboz esett a lábára, oldalán „Egyhavi adag!” – figyelmeztetéssel. A többiek is odajöttek, és Stephánya felfedezte, hogy az automata oldalán spárgával fölerősítve egy konzervnyitó lóg. Dundella képtelen lévén ellenállni kíváncsiságának, hosszas erőlködéssel, melynek végére egészen elöntötte a verejték és alaposan megfájdultak izmai, kinyitotta a dobozt, és abból előkerült harminc darab vadiúj konzervnyitó."