Mijo Creative Commons License 2009.01.14 0 0 386

 

Csupán megragadta a figyelmemet, hogy soros bankrablásunk visszatekintő leltárja számontartotta a bajai esetet is, ahol, ha valami durva dolog történik, ott előbb lesz az elkövetőből népi hős, netán szerencsétlen mártír, mint kommersz elítélt.

 

Baján előbb ítélnek el relatíve keményen konspirációs alapokon nyugvó mondvacsinált ürügyekkel, mint tényleges bűncselekményekért.

Baja az a város, ahol a bűnözők, a csibészek, a gazemberek sosem kényszerültek arra, hogy szemérmesen lesütött szemmel a markukba röhögjenek, hiszen ezt mindig is megtehették seggük repedtéig hahotázva is, akár a főtér kellős közepén.

 

Baján mesteri módon képesek ősidők óta elmaszatolni olyan ügyeket, melyek máshol jelentőségükkel hatalmasakat durrannak.

Én semmi különbséget sem látok Baja, és az olyan egykori vadnyugati kisvárosok között, ahol a bűnözők és a bűnüldözők közötti jól ismert mezsgye hajszálvékonyságúnak volt tekinthető.

 

Tamás! Baján, mint leselkedő veszedelemtől, talán egyedül a szmogtól nincs okunk tartani! Lévén ez az egy olyan szegmens, ahol már nem kell rettegniük az embereknek, hogy gőzerővel működő nagyüzemeinkben elveszítik munkájukat.

 

Előzmény: tt65 (385)