Volt a filmben több pontatlanság.
1. Horthyt, mint Ferenc József szárnysegédjét gyakorlatlan tengerészként állították be, pedig egy gyakorlott, kitűnő tengerész volt, akinek a szárnysegédség csak egy kitérő volt az életében.
2. Az otrantói zárat a háború során többször is megpróbálták áttörni, és csak akkor sikerült, amikor az akciót Horthy vezette. (Kivéve ez utolsó alkalmat)
3. A Szent István, mint kora nagyobb gőzhajói, turbinás meghajtással működött, ezért a film korabelit utánzó jeleneteiben dugattyús gőzgépet, illetve ennek hajtókarjait mutogatni marhaság.
4. A fordítás pontatlan volt. Egy hajónál (főleg gőzhajónál) soha nem motorokról, hanem gépekről beszélünk. A "mérnökök" pedig a -valószínűleg angol- eredetiben az engineer kifejezés pontatlan fordítása. Az engineer valóban mérnököt jelent, de ebben az esetben pontosabb lett volna gépészként, illetve ezt a Duellert főgépészként, vagy első gépészként fordítani. (Az igazán pontos kifejezés a gépüzemvezető lenne.)
5. Hol voltak a magyar búvárexpedíciók eredményei? Arról miért nem szóltak a filmben?
6. A hajó megmentésében az utolsó pillanatig fáradozott rövidi Maxon Róbert másodtiszt a léktömítő osztag élén. ha ennek a Duellernek volt érdeme abban, hogy a mentés érdekében az utolsó pillanatig járatta a kazánokat, hogy legyen gőz, akkor r. Maxon Róbertnek és az általa vezetett léktömítő osztagnak is volt annyi érdeme, hogy az utolsó pillanatig próbálták a vízbeáramlás sebességét csökkenteni. (R. Maxon Róbert oda is veszett a hajóval.)
7. Összesen 4 sérülés volt a hajón, a MAS 15 és a MAS 21 mindkét torpedóját kilőtte.
8. A végzetes sérülést nem az okozta, hogy a torpedó a kazánházba csapódott be, ugyanis _két_ kazánház volt, ha az egyikbe becsapódik, azt lezárják, és a másikról kis szerencsével úszó-és kormányképes marad a hajó. A végzetes torpedórobbanás a két kazánházat elválasztó falat rongálta meg, így tette lehetetlenné a kazánok további működtetését.
9. (Ez a film elején hangzott el) A Szent István soha nem volt a flotta zászlóshajója, az a Viribus Unitis volt.
10. Pontatlan az a meghatározás, hogy a Tegethoff a Sz. I. testvérhajója volt, ui. a Sz. I. mint hajóosztályának utolsó, 4. tagja, némiképpen más építési koncepció szerint, a többi 3-tól eltérő konstrukcióval készült. (Más kazánok, más gyártmányú turbinák, 2 hajócsavar a többi 4 csavarja helyett, stb. )