Kedves Az igazi Tapsi Hapsi!
Köszönöm szépen, hogy fejtegetésem 90%-át megerősítetted, hiszen csak két dolgot kérdőjeleztél meg benne.
A kesztyű viselésében vagy nem viselésében igazad lehet, bár azért én továbbra is örülnék egy a rituálék történetében jártas szakember véleményének, hiszen a kötény mellett a kesztyű is alapvetőnek tűnik számomra egy szabadkőműves munkán való részvételhez. Legalábbis a szabadkőműves források ezt mondják.
Hogy mezítelenek-e azok a lábak vagy nem, ennek kétségen kívüli megállapításához vagy a film kosztümterveit kellene tanulmányozni, vagy egy jobb felbontású képet megnézni.
Szerintem egyértelműen csupaszok ezek a lábak, jól látszanak a bőr egyenetlenségei s ugyanolyan színű mint a kéz bőre:

Persze az lehet, hogy az illetők ultravékony, tökéletesen átlátszó nejlonharisnyát viseltek, ezért néznek ki annyira úgy, mintha nem lenne a lábukon semmi.
Ez meg már divattörténeti ténykérdés, hogy volt-e ilyesmi divatban akkoriban és valóban hordtak-e olyan ruhadarabot, ami nem volt látható. (Pomádé királytól eltekintve.)
Nekem erős kételyeim vannak ezzel kapcsolatban...