Lehet, hogy neked megfelelne (bár a végén azért mégiscsak mások nyakába varrtad volna a dolgot), de az adott területen élő érintettek zömének biztosan nem felelt volna meg. És biztosan nagyon sokan lettek volna, akik akár fegyveres harccal is meg akarták volna akadályozni, hogy költözködniük kelljen. Spanyol-Fr. között, gondolom valahol a baszk területek pont ideális lett volna, vagy esetleg a Gascogne-i szeparatistákat kellene kitelepíteni...

Nézd, palesztin nép nincs. Nem létezik, soha nem is létezett, ők arabok, akiket önálló népként éppen Arafaték próbáltak elfogadtatni. Akik hajlottak rá, azok el is fogadták. Tegyük hozzá: Izrael mai területe átfedésben van a történelmi Izraellel, annak a területnek biztosan a legrégebbi, legalább négyezer éve ott tanyázó folytonos lakói a zsidók, nagy számban éltek ott folyamatosan, míg az arab törzsek tényleg jövevények, hódítók (persze, végeredményben mi is azok vagyunk itt a Kárpát-Medencében).
Történelmi hivatkozási alap tehát pro és kontra egyaránt van, a Szentföld, mint Izrael állam újra-alapításának helye nagyjából annyira kézenfekvő, mint ha egy természeti katasztrófa miatt költözködni kénytelen magyarság mondjuk az Etelközben szeretne újra államot alapítani (csak még megspékelve azzal mondjuk, hogy a lakosság nagy hányada az Etelközben máig magyar lenne, és a magyarság politikailag-gazdaságilag vezető tényező lenne máig arrafelé - ugye, mennyire másképpen nézne ez ki?).

A XX. század közepére a Földnek lakható, élhető, ugyanakkor nem lakott, nem rendezett status-quo-ú területe már nem volt, egy új állam alapítása tehát csak efféle osztódással volt lehetséges. A zsidók meg elég keményen reagáltak a kiűzésükre-megsemmisítésükre tett kísérletekre, de igazándiból nem tudom, mi mást várhattunk volna tőlük. Pár évvel azután, hogy Európában gyakorlatilag megpróbálták fizikálisan kiirtani őket (félig sikerrel - és teljesen nyilvánvalóan nem kicsit paranoiddá téve minden túlélőt - hogy is lehetett volna másképpen?), az államiságuk kikiáltásának éjszakáján megtámadták őket az arabok, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy majd befejezik, amit Hitler elkezdett.

Mára mindez mégiscsak történelem, Izrael új formájában már 60 éve létezik, nemsokára már hírmondó sem marad azokból, akik még ott voltak alapításakor - az unokákon meg ne kérjük számon az elődök dolgait. Én sem érzek semmiféle felelősséget személyesen mondjuk a KuK idők viselt dolgaiért. Mint országom történelmét persze magaménak érzem.
A palesztinok meg régen megállapodhattak volna, de nem tették, mert nem is akarják. Arafat annyiszor táncolt vissza a megállapodásoktól, ami abszolút nyilvánvalóvá teszi, hogy az önjelölt, valójában hadúrnak nevezhető palesztin vezetők lételeme a háború és káosz, soha nem volt eszük ágában sem békét kötni, önálló államot létrehozni és azt békében igazgatni. Ha holnap reggelre valami csoda folytán eltűnne minden zsidó a térségből, valószínűleg pár hónapon belül polgárháború törne ki a palesztin szekciók fegyveresei között, mert a békével ezek az emberek nem tudnak mit kezdeni, gazdaságot irányítani, szervezni nem tudnak, a hatalmukról-befolyásukról lemondani viszont nem lesznek hajlandók.

Szóval hagyjuk ezt mi itt a fenébe, nem a mi dolgunk innen ezt megoldani, érvek és ellenérvek pedig úgyis vannak bármi mellett és bármi ellen, mindegyik fél követett el hibákat és bűnöket is - ahogy háborúkban mindig a történelemben - ezzel együtt, mint a keresztény-zsidó gyökerű euro-atlanti civilizáció egyik tagja nem is tudom megérteni, hogy a fenébe állhat valaki puszta antiszemitizmusból ebben a vitában gondolkodás nélkül azok oldalára, akik ugyancsak gondolkodás nélkül hánynák őt is kardélre családjával együtt Allah nagyobb dicsőségére - ha tehetnék.
Egy esetleges civilizációs ütközésben (ami bizony eljöhet még) nem is lehet vita, hol a helyünk, ezért sem értem ezt az egészet. Nézzétek meg Berlin török negyedét, a tönkrement Malmöben a bejrúti állapotokat okozó arabokat, a Párizsban gyújtogató muszlim suhancokat - aztán tűnődjetek el, hova akartok tartozni...