bencus05w Creative Commons License 2008.12.27 0 0 4672

Mivel döntenem kell, milyen orvoshoz menjek, tapasztalatgyűjtés gyanánt olvasgatom korábbi  hozzászólásaitokat. Látom, hogy az MBT cipőről elég negatív képetek van. Tény, hogy csinosnak nem mondható, és egy kosztümöt, csinos ruhát viselő nő számára eleinte riasztó lehet a gondolat, hogy felvegye. Mivel nekem a bal lábfejem erősen deformált, hatalmas bütyök és kalapácsujj díszíti, továbbá világ életemben betétet kellett hordanom, egy idő után nemcsak hogy nem kaptam megfelelő cipőt, hanem olyan ortopédcipőt sem tudtak csinálni, amiben első kalapácsujjam elfért. Ezért én már régóta MBT-t viselek, szandálom is, cipőm is van. Tény, amikor vettem, még nem voltam nyugdíjas, ezért könnyebben ki tudtam fizetni, de a kinézete soha nem zavart. Higgyétek el, meg lehet szokni, hogy egy hosszú fekete báli ruhához nem magassarkú, hanem legjobb esetben is fűzős Scholl-cipőt visel az ember, és nálam a munkahelyi környezetem is elfogadott így, pedig un. "kosztümös" munkám volt, nem banki pult mögött, tárgyalásokkal, előadásokkal, fogadásokkal tarkítva. Az MBT-t nem kell mindig hordani, pl. olyan templomba járok, ahol a térdelés helyett is felállnak, mer modern, nem padok, hanem székek vannak, és a sokszori felállásnál nem jó, de még boldogabb korszakomban, amikor képes voltam egy bevásárlóközponton végigmenni, megkönnyítette az amúgy már akkor is nehéz járást, vagy pl. kirándulni, városnézéshez sokkal kényelmesebb, mint akár egy zárt cipő betéttel. Én biztatnám azokat, akiknek komoly fájdalmaik vannak, ne szégyelljék felvenni,  a kényelmesebb érzés, amit nyújt, többet ér. Sajnos, csodát nem tesz, én is "hiába" hordtam, mégis eljutottam a majdnem teljes mozgásképtelenséghez.

 

Kellemes napot kívánok