Valéamikor réges-rég, talán annyi idősen mint te vagy most, én is hasonlóan gondolkoztam. Na nem öngyilkosságban, mert annyira gyenge nem vagyok.

Csak arra gondoltam bőven megelégednék azzal ha megérném a szép Krisztusi kort, minek több nekem?

Nos azt akort bőven túlhaladtam és nem bánom. Jó talán az izmaim már nem annyira kemények mint 33 éves koromban, kevesebb a hajam és több a ráncom. Viszont egy biztos. Sokkal de sokkal több eszem van, mint amennyi akkor vagy valaha az életben volt!

És ezért megérte. Arról nem beszélve hogy voltak, vannak mindig szép pillanatok. Néha nagyon szépek, néha csak kisebbek, de mind kedves emlék. Persze voltak szar pillanatok is. És még lesznek is.

Ha most állna elém a Halál, hogy indulnom kell vele, viszonylag könnyű szívvel mennék. Senkim nincs, a szüleim és a testvéreim elsiratnak és annyi.

De ha megkérdeznék hogy akarok-e most menni, azt mondanám hogy nem. Pedig nekem most nem jó.

De nem adom fel magamtól, soha.