NB I A: Walke Karcsi új szerepkörben
A DEKE vezetősége az elmúlt időszakban elvégzett munkát és lejátszott mérkőzéseket elemezve arra a következtetésre jutott, hogy az NB I A-ban szereplő csapat nem úgy fejlődik, ahogyan azt előzetesen elképzelték, ezért Walke Károly eddigi vezetőedzőt – aki a klub kötelékében marad ezután is – más feladattal bízzák meg a jövőben. Konkrétan a B csoportban szereplő együttest fogja szakmai tudásával segíteni, ahol azonban Váczi Péter is tovább dolgozik az eredeti pozíciójában. Az edző munkája elsősorban a fiatal kosarasok egyéni képzésére fog koncentrálódni. Az A csapat körüli feladatokat egyelőre házon belül oldja meg a vezetőség, amíg a hosszú távra megfelelő szakembert megtalálják, ám konkrétummal még nem szolgálhatunk ez ügyben. Amíg Walke Károly vezetőedzőként tevékenykedett, addig nem akartak a háta mögött tárgyalásokat kezdeni DEKE-n kívüliekkel, ezért az elkövetkező napokban egyrészt megkeresik a potenciális szóba jövő edzőket, másrészt lehetőséget adnak olyan jelölteknek is, akik fantáziát látnak a dinamikus fejlődést mutató klub szakmai irányításban.
A menedzsment egyúttal elismeri és megköszöni Walke Károly eddig végzett munkáját, amely például az előző szezonban NB I B-s bajnoki címet eredményezett a DEKE-nek, így a gárda feljutott a legmagasabb osztályba. A váltás oka azonban Dr. Takács Endre általános igazgató szerint az, hogy „az utóbbi időszakban nem a vezetőség által meghatározott és elvárt irányban haladt a csapat formálódása, fejlődése”.
A játékosokkal a vasárnap kora esti tréningen tudatták a döntést, és ők jelezték, hogy továbbra is mindent meg fognak tenni – a megváltozott körülmények között is – a minél jobb szereplés érdekében.
www.deke.hu