Brekkancsban azt bírom, hogy hihetetlen élességgel látja maga körül a világot. Képes észrevenni azt, ami kifejezetten a fa az erdő szélén, amitől senki lát tovább. De ő lát. Meglátja az erdőt. A virágokkal, a smaragdzöld levélözönnel, a csicsergéssel és a lombokon átszűrődő napsugárral --- és az avar alatt megbúvó termeszekkel, ganajtúrókkal és ott felejtett dögökkel és ürülékkel együtt.
Közzétesz - orrba vágva, de valami hasrengető módon (érthető ez a kis képzavar...??). Szóval nagyon kis letisztult gondolatai vannak, amiket úgy tud leírni, hogy még csak meg sem szabad próbálni leutánozni - úgysem fog menni.
Tiporog a kis nyűgei között, nyafiz egy kört, majd megrázza a kis bojtos fürtjeit, és csendesen, békésen mosolyogva, fogcsikorgatva viszi tovább a hátán önmagát (is).
Ha tükörbe néz, sajnos, nem azt látja, amit mások: nem a huncut, melegbarna szemeit, a vidámságát, a megkapó clairvoyance-át, azt a vonzó nyíltságot és az ölelő békességet, ami árad belőle.

Volt régen egy topikom... hasonló céllal indult, de vagy a címe volt űberszar, vagy mittudomén. Nagyon sajnáltam, hogy nem használható. Gratulálok Neked ehhez :)