Én viszont büszke vagyok rád a kórházért. :)
Bár férjhez valószínűleg pár napig nem mentem volna látogatni, közöltem volna, hogy most viszont nekem van szükségem időre, hogy eldöntsem, akarom-e őt még ezek után is. Nem hiszem, hogy egyszer is érezte volna már a tettei súlyát...
Te a végletekig harcoltál egy álomért. A valósággal viszont nagyon nehéz ezek után együttélni.
Ne haragudj meg rám, de én nem érzem úgy, hogy ti együtt fogjátok leélni az életet. Előbb-utóbb csak feltűnik valamelyik kollegádnak/ismerősödnek, hogy milyen klassz nő vagy, és nem fogja hagyni, hogy elrontsd ezzel a sajnálattal az életed, és kivisz ebből az egészből, mert mer érted harcolni.