andreja Creative Commons License 2008.11.21 0 0 431
A magyarországon fajtaleírással és tenyésztési programmal rendelkező kecskefajták - A TINCSES NEM ILYEN - tenyésztési programjának végrehajtását a Juhszövetség végzi, mivel az ő javára mondott le a két kecsketenyésztő szervezet, az MKSZ és az ASZE. Előbbi már ki is mondta megszűnését, utóbbi még agonizál (pénzügyileg), de gyakorlati működése az újdonsült elnökük minden lehetséges fórumon történő, az ágazat többi prominensét ócsároló megnyilatkozásaiból áll.

A szóbanforgó új szövetség - nem összekeverendő az Újszövetséggel - a hivatalos megalakulásig sem jutott el soha, az bíróság be sem jegyezte, a pénzes emberek kifaroltak mögüle, szerencsére. Abban is a fenti úriember próbálta osztani az észt, de ugyebár amíg egyetemi oktatóként a katedrán lehet a hülyeséget mondani következmény nélkül (mert a hallgatók úgyse fognak ellenkezni), addig a hozzáértők két mondat után rájönnek, hogy az illetőnek fingja sincs a kecskéről, az állattartásról satöbbi. Honnan is lenne, soha nem volt neki. Azt a néhányat meg, amit az egyeteme tart, a saját érdekében jobb, ha letagadja.
Előzmény: parlagi (422)