Az élet bája...

Vannak nők, akik egy életen által
Kísérnek minket szomorú varázzsal,
Mint hidegfényű, messze csillagok
Örvények közt a gazdátlan hajót.

Nők, akik mindig, mindig velünk vannak,
Fanyarbús illatát az új tavasznak
ők küldik és az őszirózsa gyászát,
Gyötörnek mély emlékek távolán át.

És vannak nők – ó legyenek áldottak! –
Akik nekünk az élet bája voltak.
Pillangói a gyászövezte kertnek,
Virágai az eltűnt kertnek,
Virágai az eltűnt édeneknek.

Akik bársony szemükkel simogatnak,
Vagy selymét adták ránk finom szavaknak
S emlékük úgy él, mint Mozart-szonáta,
Vagy márciusi reggel ragyogása!