Én nem is azt a lakót hibáztatnám, aki -vsz- kinjában lopta el a kocsit. Megtette, mert pakolni akart, és a sajátját -amit az vett az Ő pénzén, akinek amúgy sok pénzt kifizet - nem tudta használni. És kénytelen voltam én is, minekután én sem tudtam a sajátomat használnom. Egyszerre volt arcpirító és kisszerű az egész, ennek a végére akartam pontot tenni. A felelőség elismerésének hangoztatása mellett aztán illetékes jóvoltából -mint a kiskorút- most jól megfegyelmeztek. Engem, aki fizetek egy szolgáltatásért, most bűntiben érzem magam. Ahelyett hogy a mielőbbi megoldáson törik a fejüket, hogy azzal én (jajj, már nem is merem a többesszámot használni...) mint vétlen az egész döntésben, ne érezzek hátrányt, ahelyett "nem jó a régi módi? Nesze b...meg, edd meg amit főztél" -szerűen megkaptam(tuk) a magamét (magunkét). Érted? Az az üzenete az ügynek: "segítek ha akarod, ezért fizetsz, de ha kritizálni mered a döntésemet, többet ne számíts rám, legfeljebb old meg ha tudod" Hm. Akkor én mire is fizetek? Ügyvitelre, hitbizományra, vagy szívességre?