I. Béla ttúra, Prédikálószékkel ;)

 

Lúdtalp beszélt rá, így a tervezett diétámat eltoltam egy héttel. Valahogy sejtettem, hogy meghúzzuk... Rosszul indult a reggel, elaludtam. Így később indultunk, a többiek kevesebbet alhattak. :( Vígasztalásul, nehezített pálya, rulz! :) 

 

Megvitattuk útközben, hogy a rajtban tisztázzuk a Rendezőkkel, hogy eltévedhetünk-e a Prédi felé, ;) vagy nem kapunk díjazást, csak adakozunk. :) A kérdést nem tudtuk feltenni. Hosszú kígyósor tekergett a nevezésnél. Pár perc toporgás után döntöttünk, hogy nem várjuk ki, elindulunk. Laza állórajttal csippantak az órák, már a Szentfa-kápolna előtt csurgott az arcomba az izzadtság. 8:45-el ugrottunk neki a P hsz-nek, 36:49-el értünk fel a csúcsra. Szerintem ez nekem PB. Igyekeztem nem lemaradni. A pulzusom gyakorlatilag az emelkedő első 10 méterén átlépte a savküszöböt, de jól bírta a ketyegő. Fejben volt nehéz ebben a tartományban is belefutni a lankásabb részekbe. Visszaemlékeztem az első terepfutásaimra, a tavalyi T100 készülésre. Akkor arra figyeltem, hogy egy meggyalogolt emelkedőre felérve, abban a szent pillantban kocogásra váltsak. Ha jó passzban voltam, akkor már a tető előtt 10 méterrel. Most pedig az emelkedőbe belefutok savtartományban. Ezen elgondolkodtam-, elértem a Vadálló-köveket. Innen érdemes hátranézni. Csodaszép volt most is! Annyira szeretem a Duna ezüst széles szalagjának tekergését, a Börzsöny lankáit -jajj, dehogy lanka az!- a kiterült panorámát. Ezért meg kell állni mindig!

 

-balázs- előrement a pöttyös trikóért, s mikor a végefelé rászuszogtam magam a háta közelébe, prezentálnia kellett egy hegyi hajrát. "Bódékat építünk, bódékat rombolunk."  Ma építgettünk, de annyira élveztük, hogy nem készült el egy se. :) A bódéépítés egyik alapeleme a zéró frissítés volt, abban állapodtunk meg, hogy Dkőig nem viszünk magunkkal semmit - az kábé 1,5 óra. 

 

A csúcskeresztnél N. Béla fogadott bennünket, s mikor megtudta a nevezetlenségünket, felajánlotta, hogy pecsétel nekünk egy papírra és azt vigyük tovább. Majd a célban nevezünk, mondtuk. Papír nem volt, egy szalagra tette a pecsétet és kézjegyét, meg hogy "3 fő". Hálásan köszönöm itt is és most is a lehetőséget, ezt a profi, kölcsönös sportemberi hozzáállást! A bizalmat.

 

Kaptunk pár szem mandulát, így volt lefelé mivel játszani a fogaim között. A Prédiről OT Ibolya futott velünk lefelé egy darabig. Itt helyére került a világ, Lúdtalp és -balázs- elhúzott vagy 5-10 méternyire. A Varga-lósznál pedig elindult a Lejtők Királya, -balázzsal- óvatosan tipegtünk utána. Aztán én is belelendültem, de a következő ponthoz együtt értünk oda. Kedvesek voltak a pontőrök, itt és mindenütt készséggel pecsételtek a szalagunkra. Újabb játék kezdődött a második pettyes trikóért, de -balázs- most se lacafacázott. Egyszer felfutottam rá, próbáltam sziszegés nélkül mondani, hogy ez a trikót se kapja meg egyszerűen, de hamar beláttam, hogy álmodni jó, felfelé futni pedig nem annyira megy. :)

 

A Matyi büfében (1:21) behúztunk -balázzsal- ketten egy pitét (nekem ez volt a reggeli és tízóraim egyben) és mindannyian bekóláztunk. Gasztrofutás rulz! ;) A ponton csokit kaptunk, ami olyan volt, mint a zselés szaloncukor. Valahogy éreztem, hogy élvezeti értéke miatt inkább egyben kellene leküldeni és így is tettem. Mutatóujjammal besegítettem az egész terméket a számba. Mert a szénhidrára szükségem volt.

 

Megint a hátvéd szerepébe kerültem, csak foszlányokat hallottam előlről: "ha eddig nem szakítottuk le, akkor most már nem is fog...", meg ilyenek. Annyira ismer engem Lúdtalp, tudja, hogy ez energizál! :) Beszélgettek a pulzusmérős futásról, "az a baj vele, hogy megfosztja az embert nagy futóélményektől". Ahogy ezt meghallottam, egyből könnyebb lett a szívem és jobban esett a suhanás.  A footpod-om kikapcsolt, meg kellett állnom. Na, a többiek vagy 50 méterre elhúztak. Elől a Lejtők Királya, utána -balázs-, majd én szaporáztam. A Szakó-nyeregnél egy iskolai csoport araszolt lefelé. Érdekes, sokkal bátrabban vágtam neki a kerüléses lefutásnak, mintha nem lettek volna ott. Az utolsó kis emelkedőt a Körtvélyesnél már csak azért is megfutottam, hogy ne maradjak le jobban, meg becsületből, meg hiúságból... meg még hittem abban, hogy az egyenes lejtőn felzárkózom. Hát, ez csak a ponton, a romnál sikerült, úgy hogy vártak rám vagy 10 mp-et. Ezen a ponton nagyon finom teát kaptunk. Köszönet!

 

Innen már együtt futottunk le, 2:02:52-vel állítottam meg a stoppert. PB! ;) Átlagfreki 171, 1:26-ot töltöttem savküszöb felett, max=189. Hihetetlen, mennyire élveztem a futást, ahogy zubogott az örömérzet, sárga levelek mindenfelé, vereses avar, két futópéldakép nyomában. Ezt a napot, futást elteszem magamnak jó darabig. Köszönöm! :)))))

SC