Várok Rád, ki tudja meddig,csak várom, 
hogy beteljesüljön újra egy álom,
éhes testem kíván, mint télvíz idején
a reszkető koldus:  csak egy kis melegség,
egy falat száraz kenyér ,
mindegy csak túlélni ezt a fagyos éjszakát,
majd csak megjössz, és veled újra jön a nyár,
ha kell várlak, mint a temetőben nyugvók,
türelmesen, a feltámadást, a végítélet napját,
és hogy közben lángra kap a világ -
mit nekem, én saját lángomat őrzöm,
amit Te gyújtottál, csak azzal törődöm,
és mikor majd újra karjaimba fonlak,
nem érdekel már, milyen volt a tegnap
egyedül, milyen volt nélküled, 
a kisded sem tudja milyen volt, 
mikor még meg nem született,
a jelen, a jövő, ez  marad nekünk,
s hogy ebből mit hoz ki szerelmünk,
mint szobrász, a durva márvány mélyén
meglátja Krisztust és Máriát,
s világra segíti verítéke és vére árán,
úgy alkotunk majd halhatatlanságot
magunknak, új csodás világot.