Semmire sem alapozza. Szokásos Rezun-féle mesék hülye gyerekeknek, akik a katonai témákhoz k.b. ugyan annyira értenek, mint ő maga.
IGEN költséges egy ,,álcázás". Főleg úgy, hogy ki is építették nagyjából a vonalat, kiképezték hozzá a katonákat, a gyárak már 1942 első félévére megkapták a megrendeléseket építőanyagra, eszközökre, stb....
Ráadásul nem közvetlenül a németek szeme láttára ment az építkezés.
Rezun, a reája jellemző idiotizmussal, azt képzeli, hogy ott áll egy rakat katona a határon (pontosan a vonalon), és építkezik, építkezik, épitkezik.
Megmondom őszintén, hogy a legszivesebben le se szarnám Rezun agyfosásait, mivel OLTÁRI baromságokat ír, és hazudik, csúsztat és mellébeszél, mint a vízfolyás, ráadásul csak a hozzá hasonló félművelt analfabéták vannak elájulva az ,,elméleteitől".
Mint Rezunnak, mind pedig a lelkes olvasótáborának ALAPVETŐ tárgyi tudásai sincsenek az adott témában.:/
De azon már egyszerűen csodálkozni sem birok, hogy viszonylag értelmes embereket is megvezet!:(((