Sztálin-vonal vázlata.
Kettős célt övetett:
1. Biztosítani a statikus védelmet;
2. Biztosítani a csapatok manőverezését ellentámadásokhoz.
Ezért erődövek (erődített körzetek) csoportjaiból állt, melyek között a hézagokat háború esetén kitöltötték volna a csapatok, így az átjárhatatlan erődített körzetek között lévő hézagokon át a hadsereg ellentámadásokba mehetett át, illetve hadműveleteket lehetett volna vezetni. (Ebben ülönbözött p.l. a Maginot-vonaltól, a Siegfrid-vonaltól, és sok hasonló mástól.
Az első 13 erődített körzetet 1928-ban kezdték el építeni (Karéliai, Kingiszepi, Pszkovi, Polocki, Minszki, Moziri, Korosztyeni, Kijevi, Novograd-Volinszki, Leticsevi, Mogiljov-Podolszki, Ribnicki és Tiraszpolszki védelmi erődített körzetek.
1938-ban elkezdték még nyolc erődített körzet építését (Osztrovszki,Szebezsszki, Szlucki, Sepetovszki, Izjaszlavszki, Sztaro-Konsztantyinovszki, Osztropolszki és Kamenec-Podolszki körzetek).
1939-ben a vonalat, illetve az épülő körzeteket konzerválták, mivel az országhatár eltolódott nyugati irányban.

Az 1941-es német adatok szerint (kivéve a Karéliai védelmi körzetet, azt nem vették be), csak fegyveres betonbunkerekből a Sztálin-vonal védelmi öeiben volt:
142 betonkazamata a tábori tüzérség számára (ebből több két, illetve három és négy ágyús bunker; egy részük géppuskaállásokkal is rendelkeztek);
248 páncéltörő ágyú számára kiépített bunker (több két ágyús bunker; egy részük géppuskaállással is rendelkezett);
2572 géppuskás bunker és kazamata (ebből több kettő, három, négy vagy hat géppuskás bunker).
A számba nincsenek benne a harckocsik és tábori tüzérség számára kiépített nyílt és fedett lőállások (kaponirok), az óvóhelyek, földalatti támaszpontok, megfigyelőpontok, tűzvezető pontok, raktárak, parancsnoki harcálláspontok, kommunikációs központok, partvédelmi erődök ütegei.