KaraSaraqan Creative Commons License 2008.10.31 0 0 70
"A nemi aberrációkba inkább csakugyan ne menjünk bele, én nem erről beszélek."

Pedig ez is hozzátartozik az ember-ló viszonyrendszerhez, tehát ha teljes képet akarsz kapni, akkor ezt sem hagyhatod figyelmen kívül!

"Hanem arról, hogy a lónak, akár az embernek, vannak gondolatai, természetes vágyai, érzelmei."

Én pedig erre mondtam, hogy semmit sem számít! Nincs természet adta jog! Nincs természeti jogforrás! Egyszerűen ilyesmi nem létezik. Semmiféle természeti törvény, ideértve az élet törvényeit is, sem tiltja, hogy bármely állat bármely állatot rabszolgájává tegye! Sőt, ha úgy vesszük, akkor a hangyák voltak a legelső állattenyésztők.

"Ha ebben az illető örömét leli, akkor ugyanúgy pszihiátriai eset, mint aki befedezi a lovát!"

Miért? Mert neked nem tetszik? Vagy mert szerinted van egy 'normális' alapállapot, és ami attól eltér, az deviáns, beteges, patologikus eset? Az elsőre azt mondom: nyasgem. A széplelkek ne tartsanak állatot, nézzenek sok diznimesét és simogassanak cuki plüssnyuszikat.
A másodikra meg körberöhöglek: ami 5000, sőt, 500 éve normális volt, az ma sokszor beteges, és vice versa. 500 éve normális volt, hogy embereket elraboljanak és rabszolgává tegyenek, és beteges dolog, sőt, bűncselekmény volt, ha valaki fel akart boncolni egy halottat. A pszichiátria kb. 25 évente tesz egy 90°-os fordulatot, és ami mondjuk korábban kezelendő elmebaj volt, az átminősült pszichés zavarrá. 100 éve a lobotómia, 50 éve az elektrosokk, 25 éve a gyógyszerezés volt, ma a pszichoterápia a divat.

Ugyanúgy nem ítélheted el azt, aki szexuális partnernek tekinti a lovát, mint aki lelkitársnak, vagy hobbiállatnak. Illetve csak és kizárólag nyugati, prűd, pszeudokeresztény világnézet alapján teheted meg, hogy elítéled.

"Ha nem te vagy a főnök, akkor majd ő lesz az, és jó esetben csak ignorál, rossz esetben harap, rúg, bakol, ágaskodik. Szóval sajnos bele kell menni ebbe a szánalmas hatalmi harcba."

Üdv a való világban. Az állatok nem emberek, és ha emberként bánsz velük, akkor ön- és közveszélyes egyedeket fogsz kapni.
Ha pedig nem emberek, mert sem nem tudnak, sem nem akarnak emberként viselkedni, akkor az emberi jogok se vonatkozzanak már rájuk, mert különben a zuzmóknak és folyami kavicsoknak is adhatnánk ilyen alapon jogokat.

Előzmény: Törölt nick (69)