:-)))
VARRÓ DÁNIEL
Túl a Maszat-hegyen
verses meseregény (részlet)
Most pedig elmondom, gyerekek, hogy a nagy Paca cárral
Szembe miképpen szállt Muhi Andris a harmadik á-ból.
Ám mielott belefognék, megköszörulöm a torkom,
És megkérem a Múzsát, hogy búbjára fejemnek
Már a komolyság józanitó pusziját odanyomja,
Mert sem üres locsogás, sem idétlen gyermeki fintor
Nem passzol súlyos mondandóm horderejéhez,
Orrom elott kopják, kelevézek bökdösik egymást,
Vívnak a görbe vasak meg az érchegyü mittudoménmik...
Cupp. Köszönöm. Hát így mindjárt más. Lássuk a medvét!
Új nap virradt fel. Verebek csiviteltek. A reggel
Felhörpölte az éjszaka barna, hideg kakaóját
(Mellé kiflit evett, aranyat, ropogósat - a holdat),
Majd beleült puha, kényelmes felhofotelébe,
És megnézte, mit ad ma a tévé, mit mi világnak
Hívunk, kék buszokon zötyögo, fura földi halandók.
Távol, messzire tolünk, túl a Maszat-hegyen, ott, hol
Túr a ganajtúró bogaracska, s a mély pocsolyákban
Gondtalanul dagonyáznak a kunkori farku malackák,
Nagy csata készült! Már kivonult lila hadseregével
Peckesen és pökhendin a nagy pocakú Paca cár. Jaj,
Jöttek a tintapacákok marcona arccal a harcba,
Oldalukon fityegett két hatlövetu pacapisztoly,
És a kezébe folyóstoll volt mindnek - pacahinto,
Ördögi fegyver -, és így indultak vad rohamokra.
Szembe velük hosünk, Muhi Andris a síkra Maszat-hegy
És Badarország egyesitett hadait kivezette;
Ok is, ahogy kell, szép katonásan felsorakoztak.
Lássuk a sort! Legelöl a lovasság (vagy helyesebben
Mondva: szamárság) egy szem képviseloje poroszkált,
Nem más volt o, mint Szösz néne, alatta az öszvér,
S mint buzogányt forgatta a kontya fölött a hokedlit.
Háta mögött lépdelt, akiért epekedtek a lányok,
A kék szemü és daliás Luk gróf düllesztve a mellét,
Nagy, mazsoláskuglóf-fülei laffogtak a szélben,
És elegáns volt, mint soha még, a cipoje kipödrött
Oszi levél, és a hózentrágere is vadiúj volt.
Ment urasan, büszkén, odabiccentett a pacáknak
Nyájasan elmosolyintva magát, s foga bronza kivillant.
Párducként állt lesben a fák tetején a pirosló,
Bús vödör, és csak várt sandán, hogy jöjjön az ellen,
És a fejükre potyoghasson rutinos potyogással;
Ott bicegett a Maszat-hegy öreg pákásza, a koszlott
Agg, kit a nép nem alaptalanul nevezett Makulának,
Léha Louis de Latiac, Lekvárospulcsiju Edvárd,
Orrtúró Artúr mind ott menetelt, és utánuk
Sorban a többi derék maszatos lakosok valahányan.
Végigpillantott a kerek fejü, hos Muhi Andris
Csetlo-botló hadseregén (kiket összetoborzott
Egy nap alatt, ami jó sok fáradságba került, mert
Minden házba Maszat-hegy szerte betért, s a lakóknak
Eljárt egy verbunkost, és elfújta az ismert
"Azta de jól megyen ám a dzsuvás katonának a dolga"
Kezdetü dalt, mire föl mindenki beállt katonának),
És kerek arcának fellegvárára kituzve
Az önelégültség peckes kis zászlaja lengett.
Ám ez nem volt minden! Mert a badar daliákból
Álló kettes számú zászlóalj se maradt el
Messze mögöttük - hosünk szívre ható szavalattal
Szólította amúgy fegyverbe e gyermeki népet
("Talpra, badar!" - ez volt a toborzó versnek a címe).
Fönt, a magasban, a halványkék szinü égen a Náthás
Angol Költo szállt a zsiráfmadarának a hátán,
O képezte a légierot, és alatta a Csálé
Ment cikcakkban, utána a rendszereto Egyenes jött
(Díszlépésben, a térdét orráig fölemelve),
S ott volt Turgenyev is maga persze, a nyers modoráról
Híres burgonya, és a Valódi Izé meg a Kis Prünty.
Én magam is szivesen részt vettem volna a harcban,
Ámde direkt megkért a kerek fejü, hos Muhi Andris,
Hogy rejtozzek el inkább egy pöszmétebokorban,
Hé - azt mondta nekem -, Danikám, tedd meg nekem azt, hogy
Elbújsz egy pöszmétebokor közepébe, ahonnét
Príma kilátás nyílik a küzdotérre, tudod, hogy
Minden csip-csup mozzanatát e csatának, amelyrol
Száz év múlva is édesanyák hada fog duruzsolni
Majd a kiváncsi utókor kosz-ficerézte fülébe,
Kis, tehenes füzetedbe zavartalanul lejegyezhesd.
Jól van, oké - mondtam neki -, nem gond, bár szivesebben
Estem volna el éppen a harc mezején, egy utolsó
"Gyoz a maszat-hegyi forradalom! Hajrá Badarország!
Vesszen a gaz Paca!" kurjantással az ajkamon úgy, hogy
Közbe bugyog kifelé a szivembol az ifjui vér, de
Hogyha te ezt akarod, hát jó, legyen így, micsináljak.
Így hát megtelepedtem az egyik piszkebokorban,
És kikukucskáltam sutyiban két ága között, hogy
Minden csip-csup mozzanatát e csatának, amelyrol
Száz év múlva is édesanyák hada fog duruzsolni
Majd a kiváncsi utókor kosz-ficerézte fülébe,
Kis, tehenes füzetembe zavartalanul lejegyezzem.
Mint lejegyeztem bölcs tanitóim okos papolását
Hajdan az iskolapadba' naiv tanulócska koromban,
Mert bizony én magam is voltam nebuló egy idoben,
Ó, ti nem is hiszitek, milyen istenien matekoztam,
Hogy hintettem a gólokat untig a tornateremben,
És hogy imádtak a lányok, a kék szemü, karcsu bokájú,
Szoke, vagány, fiu vécében cigizo csajok engem...
Ejnye, de azt hiszem, elkanyarodtam a tárgytól eléggé,
Nem helyes ez. Térjünk, nosza, vissza a harc mezejére.
"Hahhaha, hahhaha, haa! Haha, hahhaha, hahhaha, hahha!"
- Gúnyosan így kacagott fel a nagy pocakú Paca cár, és
Föl hasa hordójából a lenti szavak bora buggyant:
"Kuglifeju Muhi Bandi, sehonnai taknyos, az orrod
Mások ügyébe üto, te a hígeszü tökkelütöttek,
És a maszatszereto, langyos trutyiban dagonyázó,
Lábvízpárti, se-íze-se-buze, se tiszta, se piszkos,
Két szék közt csücsülok seregének töpszli vezére,
Hát mi a jószagu francot akarsz te a nagy Paca cártól?
Add meg most magadat, Muhi Bandi, és akkor esetleg
Nem hintem pacaként tele csontjaitokkal a földet!"
Így szólt, és nevetett (a pocakja csak úgy le-föl ugrált):
"Höhhöhö, höhhöhö, ho! Höhö, höhhöhö, höhhöhö, höhhö!"
Erre kerek fejü hosünk oneki válaszul így szólt:
"Hagyd a rizsát, Paca cár, te pacák pocakos vezetoje,
Nagy pocakú hájpacni, te zsarnok, izé, mit akartam
Mondani még, nem ijesztettél ám meg, nehogy azt hidd!
Jól letaszítalak én a te trónodról, meg a többi,
Nem kell itt a szöveg, vágjunk bele gyorsan a harcba."
És kürt harsant, vagy csak a náthás ánglusi költo
Fújta ki orrát, nem tudom én már, mindenesetre
Elkezdték a csatát, aminél soha harciasabb még
Nem volt túl a Maszat-hegyen és a Maszat-hegyen innen.
:-)))
