Erdély

Ez a bús föld a homtalanság földje,

Úgy hozzám illik, úgy nekem való,

Hisz én öröktől hontalan vagyok:

Parttalan tenger, révtelen hajó.

Parti lakók kis, fényes ablakát

Én daccal nézem és reménytelen.

Mert győzedelmem és ragyogó gyászom,

Hogy künn maradtam, künn, végtelen.