slfi Creative Commons License 2008.10.23 0 0 20
Bocs nov. 08.-án megyünk Székesfehérvárra. Látom az egyesületetek nem jár Székesfehérvárra és Hódmezőre, de tavaly voltak a Viharsarok kupán. Mi is csak az idén voltunk először Székesfehérváron, Békéscsabára meg most mennénk először.

Mi megyünk nagy versenyekre is, mert a 1998, 1999, 2000, 2001 korosztályban van ranglista vezető ill. ranglistás versenyzőnk, akiket igazán már csak a nagy versenyen lehet motiválni, ellenfél hiányában. A mostani megyei versenyre is úgy megyünk, hogy szinte minden érmet elhozunk ezekben a korosztályokban (a többiek bánatára), de hát a saját megyénkben elvárják a megjelenést.

Látom a két lányomnál, hogy persze az is gond, ha nincs érem, de az is okoz problémát, ha mindig érmet nyer. A kisebb már meg is kérdezi, hogy nagyokkal indul vagy a kicsikkel (ez alatt a saját korosztályát érti). Már tudja, hogy a saját korosztályában könnyedén tud nyerni. Ezért is kell Székesfehérvárra mennünk, mert azért ott vannak ellenfelei, igaz eddig még nem verték meg, de hát ez a korosztály még csak most van feljövőben, az ellenfelek majd nagy békaként már megjelennek.