Jávorfácska Creative Commons License 2008.10.12 0 0 140

 

Ióannész Kameniatész:

Thesszaloniké eleste

 

-részlet-

 

Mik is mentek akkor végbe?! Voltak, akik jobban féltették lelkük, semmint testük pusztulását, azért riadtak vissza a haláltól,  mert úgy hitték, hogy a testtől való elszakadás a túlvilági gyötrelmek kezdete. Voltak, akik térdre borulva, záporozó könnyek közepette esdekeltek Istenhez, hogy e halál révén méltó részük lehessen a választottak sorában. Mások, akikbe kardnál is élesebben  hasított bele bűneiket felidéző lelkiismeretük, bűnbánattal emlegették hiúságban eltöltött éveiket. Ismét mások, akik ilyesmire képtelenek voltak, de halálfélelmükben számadásra kényszerültek, úgy álltak ott remegve, mint fejszecsapásra váró lélek nélküli fák. 

 

(...)

 

A szerzetesek és szerzetesnők, akik már kora fiatalságuktól kezdve az erények szeretetében elűzték maguktól az élvvégyat, csak maguknak meg az istennek élvén, most odahagyták kolostorukat, szétszéledtek a város utcáin, és nagy zokogás közepette sírtak a mindannyiukat ért csapás miatt. - Döbbenet fog el, amint fontolóra vezem ezeknek a nazarénusoknak gazdag és sokrétű erényességét, amelyet magányukban oly buzgón gyakoroltak: éjszakai zsolozsmázásukat, szent szüzességüket, kitartó imádságukat, szüntelen sírásukat: miért hogy az isteni részvétet meg nem nyerték számukra? Miért nem ajánlották föl a várost? Miért nem nyerték el erényük jutalmaként a veszedelemtől való megmenekvést? Ehelyett összefogdosták őket, mint a pásztor nélkül maradt juhokat,  kardélre hányták valamennyiüket, halálukban sorstársai lettek a bűnösöknek.

 

(Boronkai Iván fordítása)

Előzmény: Jávorfácska (100)