Ez szépen hangzik, de ilyen nem létezik.
Már miért is ne létezne? Miért ne működhetne az, hogy individualista egyének belátják, hogy bizonyos feladatokat célszerűbb kollektíven elvégezni és ezen feladatok vonatkozásában 100%-ig közösségi?
Most éppen egy érdekes (számomra legalábbis) kísérletben veszek részt, én vagyok a helyi egyházközség ateista szekciója. És pont arról szól, amit az előbb leírtam. Elfogadom és belátom egy közösség szükségszerűségét és előnyös voltát, tehát a közösség vonatkozásában kollektivista vagyok, ezzel szemben van egy olyan elképzelésem, hogy ez a közösség tud dualista üzemmódban is működni, így a transzcendenshez való viszonyulásomban lehetek individualista is.
Tulajdonképpen a kollektivizmus felfogható úgy is, hogy éppen mennyit adunk fel az individualizmusunkból, és ez a "mennyit" szerintem mifelénk körülményfüggő inkább, mint elhatározásfüggő. Amikor nagyanyámék tizensokan éltek egy ötven négyzetméteres parasztházban, akkor oda nem sok individualizmus fért még be, míg az én gyerekeimnek a különszobáikba külön emeleten biza már jóval több. Arról meg én nehezen vagyok meggyőzhető, hogy bezzeg a nagyanyámék idejében volt a jobb, mert a közösség...