Nagyon szépen köszönöm a szurkolást, sajnálom, hogy csalódást okoztam.

Majdnem minden jól alakult a verseny előtt. Egy zavaró tényező akadt csak. A repülőn kikapcsoltam a telefonomat, csütörtök este próbáltam bekapcsolni, de nem sikerült, teljesen lemerült, töltőt nem vittem. Ez kicsit rosszul esett.
A verseny körülményei jók voltak. Kellemes hőmérsékletben kezdtünk, napközben sem lett elviselhetetlen a meleg. A sapkát 2-3 óra múlva feltettem és a tarkóvédőt is leengedtem. Mindenki a lassú kezdést tanácsolta, lassan is kezdtem, kb.6 percesekkel, el is húzott mellettem sorra minden magyar. Nem csatlakoztam senkihez sem. Sokat ittam, ettem rendesen, pótoltam a sót és a magnéziumot. Valahol 40 és 50 között kezdtem érezni a vádlimban valami furcsát, keményedett, nem működött rendesen. Ez az érzés egyre erősödött, egyre többet gyalogoltam és egyre kevesebbet futottam. 60 km környékén fedeztem fel a záróbuszt, akkor tudatosult bennem, hogy a szintidőn belül néhány perccel haladok. Onnan folyamatosan figyeltem a szintidőt. Próbálkoztam a futással, de nem akart sikerülni. Korintosz előtt már tudtam, hogy vége, de feladni nem akartam. Az ellenőrző ponton csak átmentem, addigra csak 3-4 percem maradt. Reménykedtem, hátha történik valami, amitől jobban leszek. Nem történt. Amikor futással próbálkoztam, akkor a jobb lábam irányítás nélkül, rendellenesen kifordulva csapódott a földhöz, vádlim pedig rángatózott. Gyalogolni még tudtam valamelyest. Elvergődtem 91 km-ig. Ott a szervezők mutogatták az órát, nem kellett volna, hiszem tudtam, hogy 20 perccel már kicsúsztam. Körbefogott 4-5 ember és levették a rajtszámomat. Ennyi tömören. Ha ma indulnék, akkor ma sem csinálnék semmit sem másként. Nem tudom a kudarc okát, nem tudok rájönni. Külső körülményre nem fogom, én hibáztam valamit. A telefonom hiányában nem adtam életjelt magamról, igaz kedvem sem volt hozzá. A világból is szerettem volna elbujdosni, nem nagyon kerestem emberek társaságát. Nagyon nehéz napokon vagyok túl. Még nehéz napok vannak előttem.
Csalódást okoztam mindenkinek, aki körülöttem van. Annának, aki talán legjobban megszenvedte az egészet,a lányaimnak, akik a kollégiumukban társaikkal követték az eseményeket, tűzoltó bajtársaimnak, a fórumlakóknak, kiktől rengeteg bátorítást, bíztatást kaptam a felkészülés során. Méltatlan lettem a bizalomra.