-
JOHN COLEMAN ELKÁRHOZÁSA (1996)

(1) Holvoltholnemvolt. Inkább igen. Inkább nem.
(2) De azért mégiscsak volt, vagy legalábbis lehetett volna valami. Példának okáért.
(3) Kezdetben vala az Ige, mely több jelentékeny, illetve jelentéktelenebb átváltozásokon keresztül végül is J. C.-vé lőn; kit mindközönségesen John Colemannek neveztek vala; később pediglen még közönségesebben Jack Cole-nak titulálták professzorok, próféták, pancserek, apostolok meg pajtás kóborok. És néha titkon angyalok tegezték, s leteremtették mindenek... Hol Cole-t, hol nem Cole-t, mivel Jack Cole csak olykor volt. Inkább igen. Inkább nem. Hol volt, hol nem volt. És aztán...
(...)
(31) Kezdetben vala az Ige, aztán hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy John Coleman meg egy Jack Cole, hosszú éveken át kettecskén heverésztek a hol túl hűvös, hol túl forró fövenyen. Nevermore Beach strandján, valahol a seholban, mindig a túlperenciás tenger & a szótlanság peremén, szerencsére, bőven akadt heverésznivalójuk, mert akkoriban éppen nem voltak sztárok, sem politikusok, sem ún. közéleti nagyságok, sem az Amerikai Egyesült Államok koszorús költői, sem a Kongresszusi Könyvtár költészeti tanácsadói, sem campusi házipoéták, sem négyszeres Pulitzeresek, sem negyvennégyszeres egyetemi díszdoktorok, akikről később középiskolákat, javítóintézeteket, árvaházakat & jóhírű alapítványokat neveznek majd el, nemkülönben verskonzerveket, költészeti konszerneket & divatozó dalokra gerjeszthető, kisháztáji műpacsirtákat, szóval, John Coleman meg Jack Cole kifeküdtek, kihasaltak lustálkodni a kimondottan kaliforniai jellegű, szakavatottan kaliforniai édességű & szavatoltan kaliforniai illetőségű napsütésbe, szóval, kinyúltak, mert, szerencsére, sürgős heverészhetnékjük volt, s mivel szögesen ellentétes, egymástól teljesen (vagy csak nagyon) különböző szokásokkal, műveltségekkel, ízlésvilágokkal, élményekkel, életmódokkal, ésatöbbikkel voltak megáldva, hát istenem, időközben csak úgy elenyedten elbeszélgettek, esztendőkön keresztül lazán elvitatkozgattak, teszem azt arról, hogy a brazíliai Ricardo Reis vagy a lisszaboni Álvaro de Campos költött-e verset Walt Whitman köszöntésére, persze, mindegyikük másként emlékezett, később meg arról kezdtek paláverezni, hogy vajon a Saratoga Springs-i versenyen, avagy a Kentucky Derbyn, egy mellékesnek tűnő kis díjugratást követően adtak-e (mintegy kritikaként) mérgezett kockacukrot a jelesre vizsgázott paciknak, viszont egy kockacukor jamais n'abolira le hasard, jegyezte meg valamelyikőjük, illetve az egyikőjük, a momentán éppen elménckedőbb, hé, Jack, mondd, John, hát akkor, hogy is van ez, tisztázzuk, végtére is Csuang-ce álmodta a pillangót, avagy a pillangó álmodta-e azt a nagyokos Csuang-cét, Csuang-ce pedig miért nem álmodott inkább például egy közönséges mezei pacsirtát, hogy az a szimpla pacsirta majd szépen megálmodhassa Csuang-cét, vagy a pillangót, vagy mindkettejüket, mindenestül.
(32) Amikor egy reggel John Coleman nyugtalan álmából felébredt, szörnyű Jack Cole-lá változva találta magát ágyában
(33) Amikor egy reggel Jack Cole nyugtalan álmából felébredt, szörnyű John Colemanné változva találta magát ágyában.
(34) Időről időre minden elmozdul, minden szüntelen mozgásban van, még a mindenható mozdulatlanság is el-el mozdul, teremt, teszi a magáét, mert a mondatok maguktól mozognak, működnek, függetlenednek, folytatódnak, átszerkesztődnek a láthatatlanban, a szüntelen mozgásban, fölcserélődnek a szavak is, már nem csupán önmagukat jelentik, már pusztán önmagukat jelentik, esetle már önmagukat sem, de mozognak, megkopnak, kiürülnek, túltelítődnek, fölfénylenek a belső, az univerzális számítógép képernyőjén, fölcserélődnek a szavak is, mert minden fölcserélhető, minden citátum összecserélhető, a mindenség az elvéthető idézetek rendszere, a valaha is elhangzott, megírt szövegek összes generációi is összecserélhetőek, minden összezavarható, összecserélhető Emerson Umberto Ecoval, Borges Franz Kafkával, mindenki mindenkivel, senki senkivel, semmivel, lehető lehetetlennel, valahány variánsaikban, a mozgásban, a világfolyamatban, az állandó átváltozásban.
(35) Nyugtalan álom ez is. Talán maga a mennyország. Talán maga a pokol. Még nem tudom. Hirtelen fölemelkedés? Lassított mélybehullás? Viszazuhanás egy más, egy hűvösebb intelligenciába? Jéghideg gombostűkre fölnyársalt lepkeszerű Csuang-cék, fölszúrt pillangók, széttrancsírozott pacsirták a menny, a purgatórium avagy a pokol sterilen sistergő műtőasztalán. Legalább mentsétek meg lelkeinket! Más mondatok kellenének. Talán úgy igazabb volna. Talán így igazabb volna:
(36) Amikor egy reggel J. C. nyugtalan álmából felébredt, szörnyű J. C. változva találta magát ágyában
(37) Holvoltholnemvolt. Talán igaz lehetett. Talán mégsem. Talán inkább igen. Talán inkább nem. Nomina nuda tenemus. Nem is tudom, kettőnk közül melyikünk írja e sorokat: J. C. vagy J. C.? Ez itt a kérdés. Föl a szívekkel! Elkárhozunk. Valamennyien együtt kárhozunk el. Majd a pillangókkal és a pacsirtákkal egyszerre, egyidőben. Én mondom. J. C.

Malibou - San Fernando Valley (California), 1996. március-április

*

"Jack Cole soha nem létezett. Szenvedélyes életét örökre e dalok zárják magukba." /Fülszöveg/

*

JACK COLE GYÁSZDALA ÖNMAGÁÉRT

JACK COLE'S FUNERAL SONG

Csuda pacák volt Jackie Cole
     Ha bajszát megpödörte.
De túl sok könyvet olvasott
     S most fekszik egy gödörbe

Gyötörte lázas lírika
     Unott szemét lehunyta
Gyászolja őtet Júeszé
     Baromvásár La Junta

Múzsákok bőgnek érte mind

     Sőt több texasi marha
Ha föltámadni kéne itt
     Nem hinném hogy akarna.

Finom alak volt Jackie Cole.
     Nem rántott sose koltot
Csakis tojást Ó torkosok
     Rossz költők meglakoltok

Síratja ajtók sarka tán
     S komisz kuvasza Andy
Mert nem vitt nagykabátot ő
     S oly zord idő a lenti

A költészet mély mint a sír
     Félig szent főleg jampec
Fura izé lőn Jackie Cole -
     S a vadnyugatnak kampec

Mert Jackie Cole volt Jackie Cole
     Hisz nemléttel határos
Vers volt csak elhagyott kopár
     Lelki kísértetváros

Bryce Canyon (Utah), 1988. november 30

*

ENVOI - 1994

            Ezra Poundnak
És Hugh Selwyn Mauberley-nek
        És Walt Whitmannek
         És Walt Disney-nek
           És Bob Dylannek
        És Donald Kacsának
        És Kim Basingernek
         És Eric Claptonnak
           És Bill Clintonnak
      És Bruce Springsteennek
           És Sitting Bullnak
         És Sharon Stone-nak
  És egyáltalán: mindenkinek
           Ajánlom magamat!

(...)

Tierra Amarillis (New Mexico), 1994. december 12.
-
/Kovács András Ferenc Jack Cole daloskönyve - Jelenkor Kiadó, 1996/