Ilyen esetek elöfordulnak minden vallàsos emberrel. (talàn még a nem vallàsossal is.)
En meg egy embernek - azok közül, akik a World Trate Centerben voltak 2001. szept. 11-én - a történetét olvastam. Amikor az elsö toronynak nekiment a repülö, ö a màsikban volt az ötvenakàrhànyadik emeleten. Senki nem tudott semmit az épületben. De még a màsikban is, a tüzoltok, akik bejöttek, azt mondtàk az embereknek, hogy mindenki maradjon a helyén (hogy nehogy pànik legyen), azt gondoltàk, hogy el tudjàk majd oltani a tüzet.
A mi emberünknek azonban az az érzése tàmadt (mint egy belsö hang), hogy el kell hagynia az épületet. S elindult lefelé. (ugyanakkor a többiek még fölfelé jöttek, mert szot fogadtak a tüzoltoknak). Idöben ki tudott menni a toronybol, mielött abba is belement volna a repülö és összeomlott volna. (ez a màsodik omlott össze elöször)

Namàrmost magyaràzza mindenki ugy az ilyen eseteket, ahogy akarja. Egyesek isteni gondviselésként, màsok valami hetedik érzékként...mindegy. Lényeg, hogy léteznek.