Kedves Levelezőtársam!

Természetesen értem a gondolatát. Mégis reménykedem, hogy a körülöttünk levő világ előnyére változik.

Arra gondoltam, hogy már az is javíthat valamit, ha szóvá tesszük a visszásságokat. Például ma több helyen tapasztaltam, hogy az ereszcsatornákat a vandálok összerugdalják. Ezzel esztétiaki és anyagi kárt okoznak. A teljesség igénye nélkül jelzem: az Ady Endre Könyvtárét és a Református Templomét el is lopták. Az átvevőnél alig kapnak érte valamit, a pótlás viszont százezrekbe kerül.

A vízügyi igazgatóság szépen felújított homlokzatára graffiti jeleket festettek. A kerékpártartókat elhajlítják, a padokat, a játszótéri játékokat használhatatlanná teszik.
Ezzel nem akarom azt mondani, hogy ez csak Baján történik. Pécsett járva láttam a római sírkamrák összetört üveglapját. (Úgy tudom, hogy a kár 700 ezer forint, a különleges üvegtábla pótlása pedig rendkívül nehéz.) Mindkét nagyváros szépen felújított épületei festékszóróval el vannak csúfítva. A nyáron tapasztaltam, hogy talán az összes balatoni állomás a felújítás után hasonló sorsra jutott. És minden aluljáró, mely nagyobb állomásokon a vágányok megközelítésére szolgál. Bárhol is járunk, úgy tűnik, hogy minden település határa valóságos szemétlerakó.

Koránkelő lévén, minden hajnali elfoglaltságom közé tartozik, hogy szépen rendben tartott katonavárosi utcánkban az éjszaka elszórt cigarettacsikkeket, különféle csoki és egyéb csomagolásokat összeszedem. Néha a városban is, amikor a szélfújta nejlonzacskót nem tudom nézni, és belerakom a szemétkosárba. (Ilyenkor bizony furcsán néznek rám.) Pedig nincs ebben semmi természetellenes, egyszerűen bántja a szememet a szemét például a Sétáló utcában. (Egyébként Szegeden a Kárász utcában vagy Pécsett a Kossuth Lajos utcában egy szemernyi szemtet sem láttam. Azt hiszem, restellné magát, aki ott szemtelne.)
Az utóbbi időben sokat járok a környékbeli falvakban. Ott arra büszke a gazda, hogy a portája előtt példás rend van, mert sajátjának érzi.
Fontos, hogy a várost minden lakosa a sajátjának érezze. Erre kell törekednünk.

Tisztelettel:
Gál Zoltán