"katonafogdosás, "

 

Részben itt (is) van a kutya elásva.

A Habsburg Birodalom újoncozási rendszere meglehetősen elavult volt: 1715-től 1807-ig verbunk (német Werbung) és fogdosás útján, 1807-től pedig sorshúzás útján töltötték be a falvakra, városokra előírt kvótát.

Namost elképzelhető, hogy abban az időben, amikor a nép közel 100 %-a írástudatlan volt, a sorshúzásos rendszer micsoda visszaélésekre adott lehetőséget.

Azt is előírta ez a rendelet, hogy házzal és telekkel bíró jobbágygazdát nem lehetett katonának vinni. A nincsteleneket annál inkább.

A falusi és városi bírák ezt a rendeletet használták lehetőségként, hogy a településről eltávolítsák a hangadó elégedetleneket és a falurosszákat.

 

Pedig Kaiser Franz, aki ezt a rendeletet meghozta 1807-ben, csupán jót akart szegény magyar parasztnak, hogy az világot lásson. az Alpesek égbe nyúló, havas gerinceit vagy éppen Észak-Itália szépséges városait:-)

(Tíz évre a gyalogosnak, tizenkét évre a lovasnak...)

A magyar paraszt azonban - akkoriban még - nem volt az a világlátó fajta és inkább megszökött a katonaság elől.

1807 után a dunántúli és felvidéki erdőségek és az alföldi puszták, mocsarak megteltek csavargó, lopásból élő, az erőszaktól sem visszariadó katonaszökevényektől, akik a betyárság egyik "alaputánpótlását" képezték.

 

Több vármegyei beadvány is foglalkozik ezzel a maga korában igen jelentős problémával, pl. az az 1810. évi Szabolcs vármegyei beadvány, amely a statáriális bírósáég felállítását kéri engedélyezni vagy egy másik, szintén szabolcs vármegyei rendelet, amelyben elrendelik az összes (!!!) csárda lerombolását, lévén, hogy a csárdák voltak fő búvóhelyei a katonaszökevényeknek, csabvargóknak és betyároknak.